Választás 2018 - NAV: nem nyomoznak Jelen Tamással szemben

Választás 2018, 2018.03.19

Nem nyomoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Jelen Tamás Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselőjelölttel szemben. Az NAV hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: Jelen Tamás ellen üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetetett költségvetési csalás vagy más bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt a NAV illetékes bűnügyi igazgatósága nem folytat büntetőeljárást. Erről az adóhivatal tájékoztatta a Nemzeti Választási Bizottságot is.

Jelen Tamás "állítólagos kihallgatásról szóló idézése, hamisítvány" - hangsúlyozta a NAV, hozzátéve: emiatt közokirat-hamisítás elkövetésének gyanújával a NAV ismeretlen elkövetővel szemben még március 2-án büntetőfeljelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon.

Hétfőn több sajtóorgánum azt írta, a NAV két hete hallgat arról, gyanúsítja-e költségvetési csalással Jelen Tamás zuglói jelöltet. Több helyen azt írták: "az egyelőre tisztázatlan történet azzal kezdődött, hogy a 24.hu birtokába került egy dokumentum, a rajta szereplő információk alapján egy gyanúsítotti kihallgatásra szóló idézés másolata, amelyet - ha a papír hiteles - a NAV Bűnügyi Főigazgatóság Központi Nyomozó Főosztálya küldött Jelen Tamásnak".
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!