Közleményükben emlékeztettek rá, hogy 2025. január 1-jén lépett hatályba a fővárosi Taxirendelet, amely szerint a személytaxi-szolgáltatás során a vállalkozások kötelesek a jármű helyéről, valamint a taxaméter indításáról és leállításáról valós időben adatot szolgáltatni a közlekedésszervező számára. A rendelet által előírt adatszolgáltatási kötelezettség be nem tartása miatti szankcionálás várhatóan 2026 utolsó negyedévétől várható - tették hozzá.
A BKK június elsején jelentette be, hogy TaxiTrack néven díjmentesen használható applikációt fejlesztett, amely hozzájárulhat a biztonságosabb és átláthatóbb taxizáshoz, valós idejű adatokkal támogatja a közlekedésszervezést és az ellenőrzéseket, illetve az utasok és a szabályosan működő szolgáltatók érdekeinek érvényesülését.
A BKK egyeztetést tartott a taxis szervezetek képviselőivel az alkalmazás bevezetésének eddigi tapasztalatairól - olvasható a közleményben. Ennek során a vállalat emlékeztette a jelenlévőket, hogy a Taxisok Érdekvédelmi Szervezete már 2025-ben jelezte a társaságnak az applikáció fejlesztésének szükségességét, valamint a Taxirendeletben jelenleg meghatározott adatokon túl további adatkörökre is kezdeményezte az adatszolgáltatási kötelezettség kiterjesztését. Mint írták, a felek egyetértettek abban, hogy a legjobb megoldást az egycsatornás adatszolgáltatás jelentené.
A BKK és a taxis oldal képviselői ezért támogatják egy olyan szabályozási környezet kialakítását, amely lehetővé teszi a korszerű, online digitális taxaméter bevezetését.
A BKK korábban javaslatot tett a központi jogalkotás felé egy olyan eszköz bevezetésére, amely biztosítja a viteldíj-megállapítás, a nyugtaadás, a címkiadás és a bankkártyás fizetés funkcióit; mindez egyaránt szolgálná az utazóközönség és a jogszabályokat betartó személytaxi-szolgáltató vállalkozások érdekeit - áll a közleményben.
(MTI)
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!