A budavári egészségügyi szolgálat 173 millió forintot kap az Egészséges Budapest Program keretében

Belföld, 2018.09.27

A Budavári Önkormányzat Egészségügyi Szolgálata 173 millió forintban részesül az Egészséges Budapest Program (EBP) keretéből - jelentette be az I. kerület polgármestere a Maros utcai szakrendelőben tartott sajtótájékoztatón csütörtökön.

A budavári egészségügyi szolgálat 173 millió forintot kap az Egészséges Budapest Program keretében Nagy Gábor Tamás (Fidesz) hozzátette, a keretösszeghez 50 millió forint saját forrást is biztosít az önkormányzat a szakrendelő átalakításához.

A polgármester felelevenítette: az önkormányzat 1997-től vette át a szakrendelőt saját fenntartásba, és azóta számos beruházást, átalakítást végeztek az épületen, valamint folyamatosan újult meg az egészségügyi géppark is. Emellett 44 millió forintból újították fel az épület légtechnikai rendszerét.

Nagy Gábor Tamás kiemelte, az elmúlt tizenkét évben 100 millió forintot költöttek a rendelőintézet fejlesztésére, és most az EBP-ből jutó forrásból végére érnek az átalakítási munkálatoknak.

Bodroghelyi László, a szakorvosi rendelő vezetője a 2019 első felében záruló beruházásról elmondta, hogy az alagsort tervezik átalakítani a zsúfoltság megszüntetése érdekében, és nagyobb várót és vérvételi helyiségeket tudnak kialakítani.

Takács Péter, az Emmi egészségpolitikai főosztályvezetője elmondta, a kormány 700 milliárd forintot fordít az elkövetkező években az Egészséges Budapest Programra, amelyből a központi régió, így Budapest és Pest megye egészségügyi ellátása javulhat.

A programban három centrumkórház jön létre a fővárosban, valamint 25 társkórházban, 32 szakrendelőben lesznek fejlesztések.

Hozzátette: az idei költségvetésben 30 milliárd, a jövő évi büdzsében pedig 41,9 milliárd forintot biztosít a kormány a fejlesztésekre.
(MTI)

Galériánk

A budavári egészségügyi szolgálat 173 millió forintot kap az Egészséges Budapest Program keretében A budavári egészségügyi szolgálat 173 millió forintot kap az Egészséges Budapest Program keretében A budavári egészségügyi szolgálat 173 millió forintot kap az Egészséges Budapest Program keretében
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!