A DK megakadályozná a Vodafone állami felvásárlását

Belföld, 2022.10.01

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint meg kell akadályozni a Vodafone állami felvásárlását és más "értelmes célokra" kell költeni az ügylet lebonyolítására szánt pénzt - mondta az ellenzéki párt árnyékkormányának gazdasági árnyékminisztere szombaton.

Dávid Ferenc, a DK Facebook-oldalán közvetített sajtótájékoztatón emlékeztetett: Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter augusztusban jelentette be, hogy a magyar állam közreműködik a Vodafone Magyarország Zrt. hazai tulajdonba vételében, a tranzakció értéke 715 milliárd forint.

Ez az összeg, mondta, több mint a rezsivédelmi alap és nagyságrendileg megegyezik azzal az összeggel, amely az extraprofitadókból érkezik. Összehasonlításként hozzáfűzte: a 13. havi nyugdíj összege 350 milliárd forint volt, a pedagógusok bérét pedig a kormány állítása szerint 400 milliárd forintból lehetne rendezni.

Dávid Ferenc szerint egy felelős kormány értelmes célokra fordítaná a tranzakcióra szánt összeget, ezért meg kell akadályozni az ügyletet és az emberek javára kell fordítani az arra szánt pénzt - mondta.

Kijelentette: az árnyékkormány a tranzakcióra szánt összegnek csak a kamatából duplájára növelné az álláskeresési járadék folyósításának idejét, de a 715 milliárd forintból rendezni lehetne a pedagógusok bérét és a közfoglalkoztatottaknak jelentős mértékű egyszeri támogatást lehetne adni, míg a jelenleg 240 milliárd forint értékű diákhitelállományt vagy annak egy részét el lehetne engedni.

Közölte, hogy a pénzből 250 ezer forintos egyszeri rezsitámogatást lehetne adni kétmillió rászoruló családnak, a nyugdíjasok és a nyugdíjszerű ellátásban részesülők részére egy havi plusz ellátást lehetne biztosítani és új bölcsődéket, óvodákat lehetne létrehozni.

Megismételte, mivel az árnyékkormány célja, hogy "ezt az értelmetlen tranzakciót megakadályozza", Varju László energia- és rezsiügyi árnyékminiszter a Gazdasági Versenyhivatalhoz fordult a lehetséges versenykorlátozó hatás miatt, továbbá jelezték az Európai Bizottságnak a tiltott állami támogatással kapcsolatos aggályukat, és a Vodafone felsővezetésének is címeztek egy levelet a tranzakció káros következményeiről.

Bejelentette: a párt elindított egy internetes aloldalt is a dkp.hu/nodafone címen, amelyen keresztül felhívják a figyelmet az ügylet visszáságaira és a DK által megtett lépésekre.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!