Mint az önkormányzati képviselő kérdésünkre elmondta, a múlt héten is megújult a város kerékpárútjának egyik szakasza, hiszen a József Attila sugárúton egy közel 340 méteres útszakaszt vehettek újra birtokba a kerékpárosok, amelynek a rekonstrukcióját az önkormányzat szintén saját forrásból, mintegy 16 millió forintból finanszírozta.
A város szintén saját forrásból, mintegy 13,2 millió forintból újítja meg a Szabadkai úti kerékpárutat a Cserepes sor és a Móravárosi körút között.
A felújítás során a kivitelező új technológiát alkalmaz, melynek köszönhetően a fák gyökérzete sem sérül. A régi betonútra egy 7cm vastagságú tört, zúzott kőréteget szórnak, majd erre viszik fel a betont 4cm vastagságban.
Mint Koromné Fenyvesi Rózsa elmondta, a fák megóvása kiemelten fontos a városi önkormányzat számára, a kerékpárutat is ennek jegyében újítják fel. A munkálatok a múlt héten kezdődtek és május első hétvégéjére már be is fejeződnek.
A kerékpárút felújítása már régóta időszerű volt, hiszen a fák gyökérzete néhol megemeli a betont, amely a rekonstrukciónak köszönhetően biztonságosabbá is válhat.
(Webrádió)
Galériánk
Véleménye van? Szóljon hozzá!