A Fortissimi (Legbátrabbak) Alapítvány közleménye

Belföld, 2021.09.07

    Budapest, 2021. szeptember 7., kedd (OS) - Egy hétig lehet még jelentkezni a "Kökényvirág vagyok" versmondó versenyre

Már csak egy hétig lehet jelentkezni a "Kökényvirág vagyok" versmondó versenyre. Az Őrség költője, Kapornaky Gyula tiszteletére második alkalommal meghirdetett találkozón négy korcsoportban mérhetik össze képességeiket a szülőföldjüket szerető, nem hivatásos előadók. A résztvevőknek, az óvodásoktól a szépkorúakig, két verset kell előadniuk. Egyet Kapornaky Gyulától (gyűjteményes kötetének digitális változata és a részletes felhívás elérhető Kercaszomor község honlapján) és egy másikat a Kárpát-medence országaiban élt vagy élő magyar költők 1990 után született alkotásai közül. A Fortissimi (Legbátrabbak) Alapítvány és Kercaszomor Önkormányzata által október elejére szervezett verseny zsűrijének elnöke dr. Szabó András irodalomtörténész, előadóművész lesz.

Elektronikus levélben a [email protected] címen, zárt postai levélben a versenyt kiíró szervezetek címén fogadjuk a jelentkezéseket. A nevezésben a néven kívül az életkort, a pontos lakcímet, az e-mail-címet, a telefonszámot, a felkészítő nevét (ha van), illetve a választott művek szerzőjét, címét, esetleg a megjelenés helyét kérjük. A jelentkezők részletes tájékoztatót az időrendről és a kiegészítő rendezvényekről szeptember 20-ig kapnak. Kapcsolattartó: Szalai Zsuzsanna, [email protected], illetve +36 30 211 0927.

Fortissimi (Legbátrabbak) Alapítvány
1037 Budapest, Naszád u. 1.
Kercaszomor Önkormányzata
9945 Kercaszomor, Fő u. 57.


Kiadó: Fortissimi (Legbátrabbak) Alapítvány

-------------------------------------------------------------------


Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.

Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.

(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!