A hétvégén is dolgoztak a Belvárosi híd galambriasztó rendszerén a szakemberek

Belföldi hírek, 2025.04.08

Szombaton és vasárnap is dolgoztak a Belvárosi híd galambriasztó rendszerén a szakemberek, amely jelentős torlódást szerencsére nem okozott a hétvégi időpont miatt.

Galambriasztó szerelés
Mint Makrai László korábban portálunknak elmondta, a szakemberek még márciusban elkezdték a javítást, azonban a rossz idő, illetve a mínuszok miatt a híd negyedéig se jutottak el.

A rendszert több szál alkotja, amelyet műanyag lábak tartanak el híd acélszerkezetétől. A legnehezebb feladat a sérült lábak lecserélése, majd a szálak elhelyezése és árammal történő ellátása.

Makrai László korábban szerkesztőségünknek elmondta, hogy a munkálatok kivitelezéséhez elsősorban jó időre, legalább két hétvégére és éjszakai munkavégzésre is szükség lesz.  

A Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.-nél igyekeznek minél kevésbé akadályozni a forgalmat, ezért is végzik a munkát hétvégén, illetve éjszaka a szakemberek.  

Makrai László ugyanakkor megjegyezte, hogy a munkát mindig azzal kezdik, hogy a hidat megtisztítják a galambürüléktől, ugyanis a lábakat, amelyek a szálakat eltartják a híd szerkezetétől, ragasztásos technológiával helyezik fel, így ez a munkafolyamat egyik legfontosabb eleme, amely ugyanakkor időigényes is.  

Mint Makrai Lászlótól megtudtuk a szakemberek jól haladtak a munkálatokkal, így a szegedi oldal gyakorlatilag elkészült, az újszegedi viszont még hátravan, amellyel hamarosan szintén végeznek. Az eredmény már így is látványos, hiszen gyakorlatilag nem látni galambot a híd szerkezetének tetején. 

Szegeden összesen mintegy 10 ezer galamb él, amelyek közül mintegy 3-4000 a Belvárosi híd környékén. Az Izabella híd környezetében is több ezer galamb van, az átkelőről viszont nem a város, hanem a Magyar Közút gondoskodik, itt azonban nincs galambriasztó telepítve.  
(Webrádió)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!