A kapcsolatok bővítéséről írt alá megállapodást az ELTE és az Ankara Egyetem

Belföld, 2019.02.21

A kapcsolatok bővítéséről írt alá megállapodást csütörtökön a török fővárosban az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), valamint az Ankara Egyetem (AÜ) rektora, Borhy László és Erkan Ibis.

Borhy László a ceremóniát követően az MTI-nek úgy nyilatkozott: a megállapodás tágabb keretet biztosít a két egyetem közötti együttműködésnek, amely a turkológia, illetve a hungarológia területén már évtizedekre visszamenőleg nagyon szoros. Az ELTE rektora példaként említette annak lehetőségét, hogy a már meglévő mintegy 60 más terület mellett a régészet területén is angol nyelvű képzést indítanak, és ennek keretében Kis-Ázsiában is együttműködéseket alakítanak ki.

Borhy László arról is beszámolt, hogy az AÜ tíz magyar hallgatót szeretne meghívni idén a nyári egyetemükre török nyelvet és kultúrát tanulni, amit az ELTE a kölcsönösség jegyében szintén felajánlott az Ankara Egyetemnek. Az ELTE rektora rámutatott: ez egy olyan első lépés lenne, amely jelzi, hogy komolyak a szándékok.

Borhy László egyúttal közölte: jelenleg 109 török hallgató tanul az ELTE-n, főleg az anglisztika, amerikanisztika, pszichológia és informatika területén.

Erkan Ibis az MTI-nek a török és a magyar nép történelmi kapcsolatairól beszélt. Mint mondta: a török és a magyar nyelvnek sok közös szava van az oszmán kori 150 éves együttélésből adódóan, amelyen túl a törökök és a magyarok a történelem folyamán számos alkalommal segítették egymást. Erkan Ibis kiemelte: Törökországnak és Magyarországnak ezért különösen fontos, egyfajta "történelmi felelőssége" az egyetemi kapcsolatok kölcsönös fejlesztése. A Magyarországon tanuló törökök a magyarok barátai, a Törökországban hallgató magyar diákok pedig a törökök barátai lesznek - mutatott rá.

A memorandum aláírásánál jelen volt még Mátis Viktor, Magyarország ankarai nagykövete, Fodor Gábor, az Isztambuli Magyar Intézet igazgatója, Hamar Imre, az ELTE nemzetközi ügyekért felelős rektorhelyettese, Péri Benedek, az ELTE Orientalisztikai Intézetének igazgatója, valamint Erdal Coban, az AÜ hungarológia tanszékének vezetője.

A hungarológia tanszék 1936-ban, a modern Török Köztársaság alapítójának, Mustafa Kemal Atatürknek a kezdeményezésére jött létre az Ankara Egyetemen. Első vezetője Rásonyi László professzor volt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!