A levegő védelmében vezetne be új támogatásokat az LMP

Belföld, 2022.10.01

Az LMP a levegőminőség javítása érdekében további rezsitámogatások biztosítására, az összes közösségi közlekedési eszközökön használható, kedvezményes árú bérlet bevezetésére és szigetelési program indítására kéri a kormányt.

Szendefy Mária, az LMP országos elnökségének tagja szombati, online is közvetített sajtótájékoztatóján azt mondta: Magyarországon évente 15 ezer ember hal meg idő előtt a légszennyezettség miatt, ezért a kormányzatnak a tisztább levegőt megteremtését szolgáló lépéseket kell tennie.

Mint mondta, érezhető probléma, hogy a fűtési szezonban a kistelepüléseken, falvakban élők nem megfelelő tüzelőanyagokat használnak, gyakran nedves fával, műanyaggal, hulladékokkal tüzelnek, ezért az LMP azt javasolja, hogy a kormány terjessze ki a szociális tűzifaprogramot és nyújtson általános rezsitámogatást adott esetben a gázra vagy a villanyra is.

Közölte: mivel a magyarországi lakóépületek 70-80 százaléka nem megfelelően szigetelt, ezért az LMP 300 milliárd forintos keretösszeggel megvalósuló szigetelési program elindítását várja a kabinettől, ezzel ugyanis szintén csökkenthető a levegőbe jutó káros anyag - mondta.

Azt mondta, mivel a légszennyezettség egyik fő okozója a gépjárműforgalom, ezért az LMP egy minden közösségi közlekedési eszközön használható, általános érvényű, havi ötezer forintért megvásárolható bérlet bevezetését javasolja a kormánynak, ugyanis - tette hozzá - Németországban is pozitív hatásokkal járt egy hasonló akció.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!