A Magyar Gumiabroncs Szövetség közleménye

Belföld, 2021.11.29

    Budapest, 2021. november 29., hétfő (OS) - Új elnök a Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) élén. A szakmai szövetség elnöksége legutóbbi közgyűlésén Morenth Pétert, a Szövetség korábbi ügyvezető elnökét választotta meg elnökének a következő 5 évre Sipőcz Győző, a korábbi elnök, továbbra is az elnökség tagja maradt.

Az új elnök, elődeihez hasonlóan a jövőben is kiemelt feladatként kezeli a hét hazai gumiabroncs-gyártó céget tömörítő szakmai érdekvédelmi szövetség tudásmegosztó szerepét a gumiabronccsal és a biztonságos közlekedéssel kapcsolatban. Célkitűzései között szerepel az elődei által elindított társadalmi felelősségvállalást hangsúlyozó program folytatása a közlekedésbiztonság terén, melynek részeként a felhasználókat és a szakma képviselőit kívánja közelebb hozni a Szövetséghez, így növelve annak ismertségét, csökkentve a balesetek számát.

Morenth Péter az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett bölcsészdiplomát. Az egyetemi éveket követően vezető marketing-kommunikációs és kormányzati kapcsolatok igazgatói tisztségeket töltött be kormányzati intézményeknél, nemzetközi vállalatoknál és szakmai szervezeteknél. Alapítója volt több PR és lobbi kommunikációs ügynökségnek, és ezzel egyidőben, három éven át a Magyar Public Relations Szövetség elnökségének tagja volt, illetve a szervezet alelnöki tisztségét is betöltötte. Emellett a Nemzetközi Lobbisták Egyesületének és a PATSZ (Public Affairs Tanácsadók Szövetsége) alapító tagja, előbbinek elnöke. A cikk teljes terjedelmében a Szövetség honlapján olvasható.



Kiadó: Magyar Gumiabroncs Szövetség

-------------------------------------------------------------------


Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.

Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.

(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!