A Makkosházi körúti Penny előtt is fizetős lett a parkolás

Belföld, 2023.03.24

A hvg.hu az ugytudjuk.hu-ra hivatkozva jelentetett meg egy cikket még tegnap, mely szerint fizetős lett a parkolás több Penny áruháznál lévő parkolóban is. Megnéztük és a Makkosházi körúti Penny előtt valóban tábla jelzi, hogy fizetni kell a parkolásért egy óra után a vásárlóknak is.

Makkosházi körúti Penny A portál információi szerint a cég azért döntött a fizetős parkolás bevezetése mellett, mert a Penny-üzleteknél a parkolóban hagyott, nem vásárlási céllal érkező gépjárművek ellehetetlenítik a vásárlók számára a parkolást.  

A HVG listát is közölt, melyben egy szegedi, a Makkosházi körúti Penny szerepel. Az áruház előtt valóban táblákat helyezett ki a cég, azt nem tudni pontosan, hogy mikor, de péntek reggel már arra figyelmezteti a parkolóba érkezőket, hogy 1 óra elteltével bizony fizetni kell.  

A táblán egyébként az áll, hogy az első óra parkolás a Penny vásárlóinak ingyenes, míg 1 és 2 óra között 1000, 2 órát meghaladó parkolás esetén, az üzlet napi zárásáig pedig 2500 forintot kell fizetni.  

A táblán egyébként az is szerepel, hogy a behajtást követően a parkoló őr kézi, elektronikus ellenőrző készülékkel a helyszínen képfelvételt készíthet.  

Szegeden még egész olcsó a parkolás, hiszen Szombathelyen például olyan táblát helyeztek ki, amelyen az 1 és 2 közötti parkolás 2500, míg a 2 órát meghaladó parkolás az üzlet napi zárásáig pedig 5000 forint.

Egyébként a Penny akciója egyáltalán nem újkeletű, hiszen a közelben lévő Aldinál, valamint a Lidl-nél is fizetni kell a parkolásért.  

A Penny-vel szemben lévő Aldinál vásárlás esetén az első 1,5 óra ingyenes, míg minden további megkezdett óráért 1500 forintot kell fizetni. Aki pedig csak parkolni szeretne vásárlás nélkül, annak bizony óránként 1500 Ft-ot kell leszurkolni.  

Szegeden egyébként három Penny üzlet van, azt azonban, hogy a többinél is bevezetik-e a fizetős parkolást nem tudni.
(Webrádió)

Címkék

Penny Szeged Parkolás

Galériánk

Makkosházi körúti Penny Makkosházi körúti Penny
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!