Mohácsi-Bugarszki Norbert minderről a térség országgyűlési képviselőjét, Rózsahegyi Áront (Tisza Párt) tájékoztatta egy a képviselő oldalára feltöltött, a folyó alacsony vízállása okozta nehézségekről szóló beszélgetés során.
Az ügyvezető közölte: soha nem volt még olyan alacsony a Duna vízállása Mohácsnál, mint ezekben a napokban, emiatt pedig napról napra centimétereken múlik, biztosítani tudják-e a kompközlekedést Mohács és Újmohács között.
Emlékeztetett arra, hogy már több mint húsz napja csak a 2,5 össztömeget meg nem haladó járművek szállítását tudják vállalni, azokat is csak annak köszönhetően, hogy jelentős beavatkozásokat hajtottak végre a mohácsi oldalon a rámpán, magán a kompon és a hajó kikötési pontjain is. A szigeti - azaz újmohácsi - oldalon a rámpa viszont használhatóságának határán van - emelte ki.
Amennyiben tovább csökken a vízállás, s emiatt a hajóvezetők kockázatosnak ítélik meg az átkelést, akkor le fogják állítani a kompot - jelentette ki. A gyalogosan vagy kerékpárral közlekedők szállításáról ebben az esetben is gondoskodnak, a kishajós átkelés zavartalansága érdekében ugyanis az elmúlt időszakban több beavatkozást is végrehajtottak - húzta alá a szakember Rózsahegyi Áron kérdésére.
A Mohácsi Városgazdálkodási és Révhajózási Nonprofit Kft. idén nyáron és ősszel többször napokra, illetve hetekre - legutóbb szeptember 26-tól - rendelte el a 2,5 tonna össztömeget meghaladó járművek szállításának szüneteltetését a Mohács-Újmohács kompátkelőhelyen a folyó rendkívül alacsony vízállása miatt.
Mivel az épülő mohácsi Duna-híd forgalomba helyezése csak 2028-ban várható, addig alacsony vízállásnál az érintett járművekkel kerülni kell. Mohácshoz legközelebb Bajánál, illetve a horvátországi Kiskőszeg és a szerbiai Bezdán között van lehetőség hídon átkelni a Dunán.
A mohácsi kompközlekedés aktualitásairól a +3669330132-es telefonszámon kaphatnak naprakész információkat az érdeklődők.
Forrás: MTI
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!