TV műsor

A Rail Cargo 700 millió forint beruházással bővíti a miskolci TS Hungaria kapacitását

Belföld, 2021.06.10

A Rail Cargo vasúti árufuvarozó cég 700 millió forint értékű kapacitásbővítő beruházást hajt végre vasúti járműjavító leányvállalatánál, a miskolci Technical Services Hungaria Kft.-nél (TS Hungaria) - jelentette be Kovács Imre, a Rail Cargo Austria igazgatóságának tagja, a Rail Cargo Hungaria (RCH) igazgatóságának elnöke csütörtökön a társaság közleményében.

Hozzátette, az eszközpark bővítését a TS Hungaria szolgáltatásai iránt dinamikusan növekvő piaci igények indokolják, a cég üzleti forgalma az év első harmadában 17 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának mértékét.

A közleményben kiemelték, a vállalat világszínvonalú technológiával, modern esztergagéppel, automata ultrahangos tengely- és kerékvizsgáló berendezéssel végzi a javítást. A rendelkezésre álló kapacitás növelése érdekében 700 millió forint beruházás keretében egy új, csúcstechnológiás kerékpáreszterga-berendezés beszerzéséről döntött, amelynek üzembe helyezését 2022 első félévére tervezi a társaság.

A TS Hungaria értékesítése 2021. január és április között meghaladta a 4 milliárd forintot. A pandémiás helyzet ellenére stabil megrendelésállomány mellett látványosan javultak a társaság tevékenységeihez kapcsolódó teljesítmények, a vasúti teherkocsi fővizsga és nagyjavítások száma 19 százalékkal, a vasúti kerékpárjavításoké 4,5 százalékkal volt több, mint amennyit a társaság 2020. január és április között elvégzett. A volumennövekedést a vállalat lényegében változatlan létszámmal érte el, és átlagosan 10 százalékkal emelte alkalmazottai jövedelmét - írták.

A közlemény szerint az eredmények javulása azt követően gyorsult fel, hogy a TS Hungaria vállalat 2021 elején a piacvezető magyar vasúti árufuvarozó társaság, a Rail Cargo Hungaria Zrt. 100 százalékos tulajdonába került.

Kovács Imre a közleményben elmondta, a vállalatcsoporton belüli szinergiák kölcsönös kiaknázásának köszönhetően növekedett a járműjavító működésének hatékonysága, gyorsabbá vált az RCH kocsiparkjának javításával és szervizelésével összefüggő igények kiszolgálása.

Ismertetik, hogy az RCH vagonjainak egy része hatévente a miskolci TS Hungaria műhelyeiben újul meg, és erre más vasúttársaságok részéről is jelentős igény mutatkozik. A miskolci vállalat az idén összesen 1500 vasúti teherkocsi fővizsgáját és átépítését, valamint mintegy 14 000 vasúti kerékpár javítását és gyártását tervezi elvégezni, emellett pedig eleget tesz a szükség szerint futójavításokra vonatkozó megrendeléseknek is.

Lehóczki Gábor, a TS Hungaria ügyvezető igazgatója arról tájékoztatott, hogy a megnövekedett igények teljesítése érdekében a társaság a jelenlegi 420 fős munkavállalói létszám folyamatos bővítésére törekszik. Mivel az alkalmazottak 30 százaléka a következő öt éven belül eléri a nyugdíjkorhatárt, az ügyvezetés számára kiemelt jelentősége van a következetes utánpótlásnevelési program megvalósításának. A társaság által létrehozott TS Akadémia keretében jelenleg 28 hegesztő, gépgyártástechnológiai technikus, járműfényező diák gyakorlati oktatása folyik duális szakképzés formájában. Emellett a vállalat stratégiai együttműködést kötött a Miskolci Egyetemmel.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!