Hegedűs Anita, a közgyűjtemény PR-referense az MTI-nek elmondta, a kiállítást nagyon sok család nézte meg a a téli szünetben, majd a következő hetekben iskolás csoportok érkeztek, akik közül sokan múzeumpedagógiai foglalkozást is igényelnek. A hétvégék továbbra is kiemelkedő látogatottságot generálnak és sokan kíváncsiak az ajándék tárlatvezetésekre is.
A százezres látogatószámmal a jégkorszak-kiállítás jelenleg harmadik közgyűjtemény "toplistáján", csak az egyiptomi fáraók korát és a Pompejit bemutató tárlat vonzott több érdeklődőt - tudatta a muzeológus.
A százezredik látogató köszöntése alkalmából Botka László (Összefogás Szegedért) polgármester átadta újabb öt évre szóló kinevezését - melyről február 20-án döntött egyhangúlag a szegedi közgyűlés - Fogas Ottó múzeumigazgatónak.
A tárlat első, A jégkori ember című részét tavaly májustól láthatja a közönség. A kiállításon franciaországi és hazai lelőhelyeken talált, 10-40 ezer évvel ezelőtti tárgyakat mutat be. A látogatók megismerhetik a neandervölgyi emberek temetkezési szokásait, a jégkorban élők hétköznapjait, szokásait. Egy sátor-rekonstrukció segítségével azt is bemutatják, milyen körülmények között laktak elődeink sok tízezer évvel ezelőtt.
A tárlaton fontos szerepet kap a művészet: a Vénusz- és állat-szobrocskák mellett az Altamira-barlang titkaiba is betekintést engednek. Kiderülnek a barlang felfedezésének körülményei, a vendégek megismerhetik a falakon megtalált festmények hátterét, értelmezését. Egy jelképes rekonstrukciót is készítettek a szegedi múzeum munkatársai: babzsák-fotelekben ülve lehet a megcsodálni az Altamira-barlang bölényeit, a gyerekek pedig egy mini-barlangba mászhatnak és díszíthetik ki a falakat.
Júniusban eredeti, jégkorszakból származó csontokkal, csontvázakkal bővült a tárlat. Az érdeklődők láthatnak például óriásszarvast és óriás övesállatot, barlangi hiéna csontvázat, kardfogú tigris- és barlangi oroszlán-koponyát is. Júliustól pedig látványos állat- és csontváz-rekonstrukciók is fogadják a vendégeket a múzeumban.
A Kínából érkezett csontváz-rekonstrukciók közül a legnagyobb, több mint 7,5 méter hosszú egy mamuté, de szintén hatalmas, négyméteres a gyapjas orrszarvú csontváza. Ezek mellett szerepel a tárlaton kardfogú tigris, óriás lajhár és barlangi medve csontváza is.
Az érdeklődők kedvelik az életnagyságú állatrekonstrukciókat is, melyek mozognak és hangot adnak. Egy mamut a Móra parkban a múzeum előtt fogadja majd a vendégeket, az épületben pedig a többi közt mamutkölyök, barlangi medve, barlangi oroszlán rekonstrukciója látható.
(MTI)
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!