A szegedi és a debreceni klinika vesz át 50 súlyos koronavírusos beteget Romániából

Belföld, 2021.10.13

Magyarország segít Romániának és 50 koronavírusos beteget vesz át intenzív ellátásra - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.

Koronavírus - A Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika A tárcavezető kiemelte: Romániában rendkívül komoly kihívásokkal küzdenek a járványhelyzet tekintetében, "nagyon sok a súlyos beteg, nagyon sok a napi esetszám". Az elmúlt napokban folyamatosan egyeztettek Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettessel és Cseke Attila egészségügyi miniszterrel abban a kérdésben, hogy Magyarország miként tudna segítséget nyújtani Romániának ebben a rendkívül nehéz helyzetben - közölte.

Elmondta: korábban lélegeztetőgépeket és favipiravir hatóanyagú gyógyszert is küldtek, azonban ennél egy nagyobb kérése is volt a romániai kormánynak. Ez arra vonatkozott, hogy Magyarország vegyen át súlyosan beteg koronavírusos fertőzötteket intenzív kezelésre, ugyanis "a romániai egészségügyi ellátórendszer leterheltsége sok esetben már a határon mozog" - mutatott rá.

A miniszter hangsúlyozta: ezért úgy döntöttek, hogy segítenek Romániának, és 50 covidos beteget vesznek át intenzív ellátásra; őket a szegedi és a debreceni klinikák veszik át.

Kitért arra: jelenleg a romániai egészségügyi minisztérium és magyar oldalról az Országos Kórházi Főigazgatóság egyeztet a technikai részletekről, amelyek közé tartozik az, hogy milyen állapotú betegeket vesznek át kezelésre. A kórházi diagnózisok magyar nyelvre történő gyorsfordításának kérdéséről is egyeztetnek, valamint arról, hogy a betegek átszállítása mikor kezdődhet meg - fejtette ki Szijjártó Péter.

Fotó: Illusztráció/MTI
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!