A volt államfőhöz fordul az erdőirtások miatt az LMP

Belföld, 2022.08.10

Áder Jánoshoz fordul a hazai erdők védelme érdekében az LMP - jelentette be szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Csárdi Antal, a párt frakcióvezető-helyettese.

Közlése szerint arra kéri Ungár Péter frakcióvezető a volt köztársasági elnököt, hogy vesse latba minden befolyását a védett erdők tarvágását lehetővé tévő kormánydöntés mihamarabbi visszavonása érdekében, mondván, a "romboló rendelet" döbbenetes károkat tud okozni, következményei pedig nem, vagy csak hatalmas anyagi ráfordítással lesznek majd helyrehozhatók.

Ez a lépés nem segíti az energiaszegénységben tengődőket, viszont olyan rombolást eredményez, ami nem tűrhető tovább - fogalmazott. Egyben emlékeztetett arra: a volt államfő "mindig rendkívül fennkölt módon, szóban védte a természetet", e célra hozta létre a Kék Bolygó Alapítványt, most pedig valóban tehet azért, hogy "ne szülessenek olyan döntések, amelyek valóban fölélik a jövőnket".

Az ellenzéki politikus hangsúlyozta: a tarvágással kitermelt fák energetikai értéke nulla, hiszen másfél-két évre lesz szükség a kiszáradásukhoz, hogy aztán tüzelőként lehessen használni azokat.

Csárdi Antal hozzátette: pártjuk az Alkotmánybírósághoz fordul a kérdésben, politikusok, Keresztes László Lóránt pedig összehívja a parlament általa vezetett, Fenntartható fejlődés bizottságát a témában.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!