Advent - A Lea Otthon Családok Átmeneti Otthonának javára gyűjtenek a családszervezetek

Belföld, 2021.11.22

A Leány, Anya, Gyerek Alapítvány javára gyűjt a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) mintegy harminc hazai családszervezettel együtt a Családszervezetek VI. Adventi Vására és Gyűjtése keretében, a befolyó összegből a Lea Otthon Családok Átmeneti Otthoná támogatják - hangzott el a rendezvény hétfői sajtótájékoztatóján.

Király Nóra, a Ficsak alapítója közölte: a járványhelyzet miatt a gyűjtést - akárcsak tavaly - idén is az online térben tartják meg. A vásárban az akció fővédnöke, Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége és lányuk, Áder Júlia által készített adventi koszorúkat lehet megvásárolni - ismertette.

Az idei adventi gyűjtésük teljes bevételét egy új családi otthon kialakítására szánják, amely teljes ellátást és menedéket ad majd az arra rászoruló családoknak. A járványhelyzet miatt is különösen fontosnak nevezte, hogy segítséget kaphassanak a családon belüli erőszak áldozatai. A Ficsak célkitűzése, hogy legalább másfélmillió forintot tudjanak összegyűjteni erre a célra - jelezte.

A programokra térve elmondta, hogy pénteken várják az adományozókat a Ficsak XI. kerületi központjának kertjébe, ahol a többi között koszorúkészítés és mézeskalács-sütés lesz.

Nyitrai Zsolt kiemelt ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott azt mondta: már hagyomány, hogy a családszervezetek összefognak, és jótékonysági gyűjtéseket szerveznek az advent időszakában. Egyúttal rendkívül példaértékűnek nevezte az ilyen jellegű összefogást, valamint közös gondolkodást és cselekvést.

Magyarországon több mint 60 ezer civil szervezet, egyesület és alapítvány működik - jelezte, majd kiemelte, hogy számíthatnak a kormány támogatására azok, amelyek társadalmi értéket képviselnek és a közösségi célok megvalósulásáért dolgoznak.

Nyitrai Zsolt szavai szerint a magyar kormány nemcsak erkölcsileg, hanem anyagilag is támogatja ezeket a civil szervezeteket. 2010 óta két és fészeresére nőtt az állami támogatásuk, míg 2010-ben ez 144 milliárd forint volt, mára ez az összeg 354 milliárd forintra nőtt - fűzte hozzá.

A kezdeményezésben résztvevő Dér Heni énekesnő, kisgyermekes édesanya a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: "akiknek most zajlik a gyűjtés (.), számomra igazi hősök". Kitért annak fontosságára is, hogy a nehéz helyzetbe került édesanyák baj esetén merjenek szólni és szakember segítséget kérni.

Gróh llona, a Ringató alapítója a többi között elmondta, hogy kisgyermekes családoknak szóló zenei, művészeti nevelési programjuk olyan érzelmi megerősítést adhat a szülőknek, amelyre az anyaotthonban élőknek van igazán szükségük. Gróh Ilona egyúttal a Ringató Facebook-oldalán tartandó online karácsonyi foglalkozásra hívta a kisgyermekes családokat november 28-án 10 óra 30 perctől, amelyen egy belépő árával támogathatják a gyűjtést is.

A családszervezetek adventi akciója 2016-ban indult, a Ficsak a gyűjtést minden évben több szervezettel karöltve rendezi meg. A befolyt összegből évről évre segítséget nyújtanak egy olyan szervezetnek, amelynek munkája kiemelkedően fontos a kisgyermekek életében. 2018-ban a siket és nagyothalló, 2019-ben a szívbeteg gyermekeket, 2020-ban pedig a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálatot támogatták a gyűjtés által.

A támogatásokat a www.adjukossze.hu weboldalon is fogadják.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!