Alakul az ellenzéki előválasztás menetrendje és mezőnye

Belföld, 2021.04.15

Információink szerint eldőlt, hogy az ellenzéki előválasztást szeptember 18-án tartják azérintett pártok. A két szegedi körzetben is kezd kirajzolódni, kik mérettetik meg magukat.

Választás 2018 - Elkezdődött a szavazás - Budapest
Az ellenzéki pártok lassan csepegtetik az információkat arról, hogy a 106 egyéni körzetben kiket indítanak, illetve hogy a miniszterelnök-jelöltségért kik ringbe. Viszonylag rövid kampányra lehet számítani, hiszen a nyár lényegében politikai holtszezon, az érdemi korteskedés ezért csak augusztus második felében indul majd meg várhatóan. A képviselő-jelöltek egy fordulóban mérik össze tudásukat, a miniszterelnök jelöltek számára lesz egy második forduló valószínűleg októberben.

Ami a két szegedi választókörzetet illeti, egyelőre a Csongrád megye 1-es körzetében tűnik legegyértelműbbnek a dolog. Itt nagy fölénnyel nyert az utóbbi két parlamenti választáson a szocialista párt jelöltjeként induló Szabó Sándor, ezért ellene egyelőre nem jelentkezett be hivatalosan egyetlen ellenzéki erő jelöltje sem. Ez a körzet egy hagyományosan baloldali erősség, hiszen Szeged mellett Deszk, Ferencszállás, Klárafalva és Kübekháza, Tiszasziget és Újszentiván lakosai szavazhatnak a képviselőjelöltekre, és Szabó Szeged mellett ezeken a településeken is jól szokott szerepelni.

Amennyiben a szocialista jelölt nyeri az előválasztást, akkor várhatóan ismét a fideszes Bartók Csabával találja magát szemben a parlamenti választáson. Szabó nagy fölénnyel nyert 2018-ban, az egykori kézilabdást azonban sokat szerepelteti pártja, és várhatóan erős kormányzati támogatásban is részesül majd a kampányban.

A Csongrád megyei 2-es körzet előválasztási esélyeit már nehezebb megjósolni. Itt a momentumos Mihálik Edvin jelentette be először indulási szándékát, melyet a DK-s Binszki József követett. Egyelőre a szocialisták nem állítottak jelöltet, de hallani arról, hogy esetleg a Párbeszéd politikusát, Kovács Tamást indítanák. Az említett politikusok mindegyike tagja a szegedi önkormányzati testületnek, ráadásul mindannyian az Összefogás Szegedért Egyesület frakciójának tagjai. Jelenleg nem tagja a testületnek a Jobbik helyi vezetője, Tóth Péter, de ő korábban indult ebben a körzetben, és főleg a kis településeken jó eredményt ért el. Kérdésünkre, hogy indul-e, azt válaszolta, hogy még nem döntött róla, előbb felméri a helyzetet.

A homokhátsági településeken hagyományosan erős a Fidesz, ezért az ellenzéknek régóta nem termett babér ebben a körzetben. Mórahalmon és környékén tarolt B. Nagy László, aki már kétszer nyerte meg a Fidesznek ezt a mandátumot annak ellenére, hogy a szegedi részeken veszített legutóbb Joób Márton, a szocialisták akkori jelöltje ellen. Információink szerint ezt a hagyományosan jobboldali körzetet a Fidesz most Nemesi Pálnak szánja, aki Botka László kihívója volt a 2019-es polgármester-választáson.

Fotó: Illusztráció
(Webrádió)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!