Algásodik a Balaton, de nincs ok a pánikra

Belföld, 2021.07.08

Egy olyan algafaj jelent meg a Balaton nyugati és déli partjainál, amely kora nyáron szokott jelentkezni. Ez önmagában nem gond, de érdemes odafigyelni a fürdőzőknek a vízfelszínen felhalmozódott algatömegre, mert egyes fajok bőrirritációt okozhatnak.

Kánikula - Fürdőzők a Balatonban
Rengeteg algafaj létezik, a Balatonban - a számuk pontosan meg se határozható - de nyáron tömegesen jellemzően 4-5 faj jelenik meg. - mondja Somogyi Boglárka, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főmunkatársa. A fonalas kékalga idén június elején már megjelent a tóban, aztán eltűnt, most pedig ismét nagy mennyiségben előfordul bizonyos helyeken. Nem túl esztétikus látvány, de komolyabb problémát nem okozhatnak ezek a moszatok. Somogyi Boglárka azért arra figyelmeztet, hogy okozhat bőrirritációt, ha közvetlen kapcsolatba lépnek az algákkal, ezért érdemes alaposan letusolni, miután elhagytuk a vizet.

Az algák egyébként a tó élővilágának alapját képezik, hiszen oxigént termelnek, illetve az itt élő állatok közvetett táplálékforrásai. Megjelenésük, szaporodásuk, mozgásuk nagyban függ a víz mélységétől, illetve hőmérsékletétől. Nagyon fontos tényező a vízmozgás is, amit elsősorban a szél idéz elő. A kutatók a vízoszlopban több ponton végeznek méréseket, ugyanis teljesen más algafajok található az alsó, középső és felső rétegekben. Ezeket a rétegeket keveri össze egy erős szélmozgás, így a rétegek összemosódnak. A vízállás is fontos tényező, de a szakemberek szerint önmagában az alacsony vízállás nem befolyásolta a nyíltvizi algák mennyiségét akkor sem, amikor 2002 és 2004 között átlagban egy méterrel alacsonyabb volt a Balaton vízszintje. A tavat 51 időszakos és állandó befolyó táplálja, viszont csak a Sió-csatornán lehet leengedni belőle. Így a hozzáfolyás nem, csak a leeresztés kontrollálható, a tó vízállása alapvetően a meteorológiai tényezők függvénye. Jelenleg a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóságtól kapott mintákat vizsgálják a Balatoni Limnológiai Kutatóintézetben, de Somogyi Boglárka arra figyelmeztet, hogy olyan gyorsan változik minden az élő vízben, hogy nehéz követni az algásodás folyamatát. A hétvégére várható erős szél ráadásul alaposan összekeveri majd a vizet, így a most több helyen megfigyelhető felülúszó algatömeg biztosan elkeveredik majd.

Fotó: Illusztráció
(Webrádió)

Címkék

Balaton Alga Somogyi Boglárka
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!