Arányosabb, igazságosabb választási rendszert kezdeményez a Jobbik

Belföld, 2024.11.14

(MTI) - A parlamenti képviselők megválasztásának arányosabbá, ezzel igazságosabbá tételét kezdeményező országgyűlési határozati javaslatot nyújtott be a Jobbik a parlamentnek - jelentette be csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Brenner Koloman, az ellenzéki párt elnökhelyettese.

Voks 24 - Szavazás Budapesten
A politikus elmondta: a képviselők számát érdemben nem változtatnák meg, ám az általános iskola nyolc osztályának elvégzéséhez kötnék a választójogot, a polgári demokráciában természetes szövetségkötések lehetővé tétele érdekében visszaállítanák a kétfordulós voksolást, valamint eltörölnék a győzteskompenzáció intézményét.

Utóbbi jogintézmény kapcsán Brenner Koloman arról beszélt: ez a megoldás álláspontjuk szerint érdemtelenül nyolc parlamenti mandátumhoz juttatta a kormányoldalt 2022-ben azzal, hogy az egyéni választókerületek győzteseire leadott, de a mandátumelosztásnál nem hasznosult voksokat az adott párt országos listájához adta.

Hozzátette: a győzteskompenzáció eredménye olyan, mintha a körzetét megnyerő egyéni jelöltre voksoló választók egy részének nem két, hanem három szavazata lenne.

Fotó: MTI/Archív

(MTI)

Címkék

Jobbik Brenner Koloman
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!