Arcszérumokról röviden – hasznos tippek a kezdő bőrápolóknak

Belföld, 2023.01.26

Manapság egyre nagyobb hangsúlyt kap az úgynevezett tudatos bőrápolás, amikor ismerjük a bőrünk fő jellemzőit, problémáit, és ezek alapján egy célzott rutint építünk fel a megfelelő hatóanyagokkal.

Helia-D Egy ilyen rutinból pedig a szérumok sem maradhatnak ki, hiszen ezek a készítmények számos előnnyel kecsegtetnek; nem véletlen, hogy a tudatos bőrápolók kedvencei.  

Akik pedig még csak most ismerkednek velük, és esetleg nem tudják, hogy melyik terméket válasszák a Helia-D Cell Concept aktív szérumai közül, azoknak most megválaszoljuk a leggyakrabban felmerülő kérdéseket.

A szérum majdnem ugyanaz, mint a hidratáló krém?

Nem, ez az első, és talán legsűrűbben előforduló tévedés. Két különböző termékről van ugyanis szó, melyek mind az összetételükben, mind a megjelenésükben különböznek. Míg az arckrémek krémes állagúak, és általában tégelyes kiszerelésben kaphatóak, addig a szérumokat pipettás üvegcsékben fogjuk megtalálni az üzletekben. Ennek megfelelően az állaguk is jóval folyékonyabb.

Számoljunk le rögtön egy másik gyakori tévhittel is, miszerint a szérummal kiváltható a hidratáló krém. Ez sem igaz, ugyanis a krém feladata a bőr nedvességtartalmának megőrzése, viszont a szérumok közül nem mindegyik bír hidratáló hatással, ezért mindkettőt célszerű használni. A szérum alkalmazása után zárjuk a rutint a megszokott hidratálónkkal, hogy teljessé tegyük a bőrápolást!

Mi mindenre jók a szérumok?

Nem létezik olyan, hogy “A szérum”, ugyanis ez egy terméktípus, nem pedig egy konkrét készítmény. Vagyis sokféle változata kapható, válasszunk attól függően, hogy milyen bőrproblémát szeretnénk vele orvosolni!

A retinolféléket tartalmazó szérumok példáuk kiválóak ránctalanításra, így öregedő bőrre, illetve anti-aging rutinba ajánlottak. A Niacinamide a zsírosabb bőrűeknek lehet igazi csodaszer, hisz összehúzza a pórusokat, és csökkenti a faggyútermelést. A hyaluronsavas szérumok hidratáló hatással bírnak, a szalicilsavasok hámlasztanak, a C-vitaminosok pedig halványítják a pigmentfoltokat.  

Lehet egyszerre több szérumot is használni?

Természetesen lehet, bár a “kevesebb több” elvét célszerű követni, ugyanis nem szerencsés, ha egyszerre túl sokféle kozmetikumot viszünk fel a bőrre.  

Egy rutinban ne alkalmazzunk 2-3-nál több szérumot, de még jobb, ha szisztematikusan, felváltva használjuk őket: például hyaluron szérumot minden este, C-vitaminost minden reggel, retinolost minden második vagy harmadik nap, szalicilsavast pedig heti kétszer. Persze ez csak egy példarutin, a sajátunkat úgy alakítsuk ki, ahogy a bőrünknek a legmegfelelőbb!

A szérumokat le kell mosni a bőrről?

Nem, e tekintetben ugyanis valóban hasonlítanak a krémekhez, azaz nem kell lemosni őket. A felvitel után hagyjuk, hogy a szérum beszívódjon, és kifejthesse hatását! Az egyetlen kivétel, ha irritációt tapasztalunk, mert a bőrünk például kipirosodik vagy égni kezd. Ekkor viszont azonnal mossuk le a terméket, nehogy súlyosbodjanak a panaszok!

(Webrádió)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!