Az egyesület azonnal a férfi keresésére indult a felkérést követően 5 gépkocsival és 10 fővel.
Az eltűnt férfi utáni kutatásban a Szegedi K9, a Szeged-Tarján Polgárőrség 15 fővel, valamint a Földön-égen Mentőcsoport is részt vett a Szegedi Rendőrkapitányság, valamint a Szegedi Készenléti Renddőrség egyenruhásaival kiegészülve.
A rendelkezésünkre álló kamerafelvételek és egyéb információk alapján a árterület átvizsgálását kezdték meg az egyesület munkatársai, a Földön-égen Mentőcsoport területkutató kutyáinak bevonásával.
A kutatást drón is segítette, de az eltűnt férfit egyelőre nem találták meg, a keresését hajnalban felfüggesztették.
A Szegedi Rendőrkapitányság kedden adott ki egy közleményt, melyben az áll, hogy eltűnés miatt keresik Gróh Pétert. Az 53 éves férfi szeptember 21-én távozott gondozási helyéről és azóta nem adott életjelet magáról.
Gróh Péter kb. 173 cm magas, kb. 70 kg súlyú, sovány testalkatú, őszes, rövid hajú. Utolsó ismert ruházata: cipő, farmernadrág, fekete színű pufi dzseki.
A Szegedi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható férfi jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen bármelyik rendőri szervnél. Telefonon a névtelenség megőrzése mellett bejelentés tehető a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság 06/62/562-400-as hívószámán, továbbá a 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöldszámán, valamint a 112-es központi segélyhívó telefonszámon is.
Fotó: Dél-alföldi off-road és túra katasztrófavédelmi egyesület FB
Forrás: Webrádió - Szeri Marcell (felelős szerkesztő)
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!