Átadták a Borsod megyei Mezőcsát új vásárcsarnokát

Belföld, 2021.11.26

Átadták a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mezőcsát 115 millió forintból megépített új vásárcsarnokát pénteken.

Új vásárcsarnokot adtak át Mezőcsáton Az ünnepségen Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy az utóbbi években páratlan fejlődés ment végbe a kisvárosban, hiszen az új művelődési ház, tanuszoda és ravatalozó mellett számos középület, önkormányzati intézmények, óvodák és iskolák újultak meg.

Ez mind azt jelzi, hogy egy mezőváros igénye és a kormány támogatási politikája találkozott egymással, így sikerült például az európai uniós forrásokból, a támogatási programokból fejleszteni a települést - fogalmazott a politikus. Hozzátette, hogy a lakosság a fejlődést egyedi kormányzati és más források, így például a Belügyminisztérium pályázatai révén is érezheti Mezőcsáton.

A fejlesztésről szólva Tállai András reményét fejezte ki, hogy az új vásárcsarnok a mindennapi élet részévé fog válni és sokan fogják itt megvásárolni a többek közt Dél-Borsodban, illetve a kistérség településein helyben, helyi vállalkozók által megtermelt terményeket.

"Arra biztatom a helyieket és a környékbelieket, hogy lépjünk még tovább, a vásárcsarnok megtöltése, valamint más egyéb tekintetben is, gondolkodjunk közösen és építsük, szépítsük térségünket" - fogalmazott az államtitkár.

Siposné Horváth Anita, Mezőcsát Fidesz-KDNP-s polgármestere a beruházásról szólva elmondta: a csarnok fejlesztése még 2015-ben kezdődött el, de a munkálatok befejezése, illetve az engedélyeztetési eljárás egészen 2021-ig húzódott el. A modern árusítóhelyekkel rendelkező épületet bruttó 95 millió forint pályázati forrásból és 20 millió forint önkormányzati önerő felhasználásával építették meg.

(FOTÓ)
(MTI)

Címkék

Vásárcsarnok Mezőcsát

Galériánk

Új vásárcsarnokot adtak át Mezőcsáton Új vásárcsarnokot adtak át Mezőcsáton Új vásárcsarnokot adtak át Mezőcsáton Új vásárcsarnokot adtak át Mezőcsáton Új vásárcsarnokot adtak át Mezőcsáton Új vásárcsarnokot adtak át Mezőcsáton
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!