Átadták az Értékteremtő Közösségekért-díjat

Belföld, 2020.02.14

Az Életjel Mentőkutyás egység és Nagyné Varga Ilona, a Jász-Nagykun-Szolnok Megye Esély Szociális Közalapítványa igazgatója, a Szolnok Városi Civil Tanács elnöke kapta az újonnan alapított Értékteremtő Közösségekért-díjat.

Az elismerést a Miniszterelnökséget vezető miniszter adta át pénteken Budapesten.

Gulyás Gergely elmondta: az elismeréssel szeretnék megköszöni egy nagyszerű közösség és egy nagyszerű személyiség hosszú éveken át tartó, a nagyközönség számára csupán néhány pillanatban nyilvánvalóvá váló, ugyanakkor életbevágóan fontos, semmivel nem pótolható munkáját.

A közösségek jelentik a legnagyobb emberi erőforrást, kapcsolati hálót az egyén, a helyi közösség és a nemzet egésze számára is - hangsúlyozta a miniszter, hozzátéve, hogy a nemzet maga is közösség, amelynek tagjait nemcsak a közös múlt, hanem a közös jelen, a mindennapok együtt átélt élményei kötik össze.

Kiemelte, minden értékteremtő közösség fontos: a család, az iskola, a szakmai szervezetek, a kultúra és a sport közösségei, a karitatív munkát végző csoportok, az egyházak.

A rendszerváltoztatás legfontosabb feladata az volt, hogy újjá kellett építeni azokat a közösségeket, amelyeket a kommunista diktatúra szándékosan felszámolt. Ez a munka elsősorban nem politikai feladat volt, és soha nem is lehet az - jelezte.

Gulyás Gergely rámutatott: az országnak az az érdeke, hogy az értékteremtő közösségek szabadon, a maguk elkötelezettsége és lehetőségei szerint bejárhassák saját útjukat.

A civil szervezetek három évtizedes hazai története jól mutatja, milyen kulcsfontosságú az együttműködés. A kezdeményezések sikerre segítése érdekében növelték évről évre a civil szervezeteknek nyújtott állami támogatások összegét. Ma két és félszer többet költenek a támogatásokra, mint 2010-ben - mondta el a miniszter, megjegyezve azt is, hogy a személyi jövedelemadó egy százalékának önkéntes felajánlása 2019-ben több mint 27 ezer szervezet számára csaknem 9 milliárd forintot jelentett.

Gulyás Gergely a díjazottakat méltatva elmondta: Nagyné Varga Ilona sokat tett azért, hogy az önkormányzat és a civil szervezetek értsék és segítsék egymás munkáját, miközben mindenki megtarthatta a saját álláspontját és elláthatta saját feladatát. Az Életjel Mentőkutyás Kutatóegység 1994 óta több mint ezer éles bevetésben vett részt hat országban.

Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, hogy az Értékteremtő Közösségekért-díj hiánypótló elismerés, eddig még így nem tüntették ki a civil társadalmat. Kitért arra is, hogy a Nemzeti Együttműködési Alap keretében jövőre 10 milliárd forintot osztanak szét a civil szervezetek között.

Mint a díjátadáson elhangzott, az Értékteremtő Közösségekért-díj annak a civil szervezetnek - határon túli is lehet - adományozható, amelynek értékteremtő, értékmegőrző tevékenysége példaértékű, továbbá annak a természetes személynek, aki a közösség vagy közösségek ilyen irányú tevékenységét elősegíti, támogatja, vagy munkájával hozzájárul a civil szervezetek magas színvonalú működéséhez.

A díj létrehozásával a civil szférához köthető, valamely adott szakterületen végzett kiemelkedő teljesítményt, kimagasló szakmai tudást és munkásságot, illetve valamely nagyszabású megvalósítást, a társadalmi értéket teremtő és megőrző munkásságot, az alkotói tevékenységet, példajellegű életművet kívánják elismerni.

A nyilvános felhívásra 26 civil szervezet és 21 természetes személy érvényes jelölése érkezett 15 megyéből, a fővárosból, valamint Kárpátaljáról és Délvidékről.

A díjazottak másfél millió forintban részesülnek.

Nagyné Varga Ilona a civil szervezetek értékteremtő és értékmegőrző tevékenységét támogató húszéves munkája elismeréseként, az Életjel Mentőkutyás Kutatóegység példaértékű értékteremtő tevékenysége, valamint magas színvonalú szakmai munkája elismeréseként kapta meg a díjat.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!