Továbbra is a pszichiátriai otthon rabja maradt, az adósság pedig egyre csak gyűlt.
2013 nyarán ismét írt a gyámhivatalnak, amivel végül elérte, hogy felülvizsgálják az ügyét. Így novemberben ismét teljes jogú személyként mehetett haza szerény otthonába.
Ekkor jött azonban a hideg zuhany: levelet kapott a pszichiátriai otthon vezetőjétől, hogy - korábbi gondnoka jóvoltából - most több százezer forinttal tartozik az ellátásért. Teljes joggal kérdőjelezhette volna meg a tartozást, hiszen nem ő volt a felelős a térítési díjak fedezéséért, ezt azonban ő nem tudta.
Megpróbált hát részletfizetést kérni a tartozásra, amelyet más gondatlansága miatt követelnek rajta, de még ezt is megtagadták tőle: az otthon vezetője beperelte őt a járásbíróságon, M. Pál pedig első-, majd másodfokon is elvesztette a pert, és fizetésre kötelezték őt. Ráadásul a tartozás eredeti összegén felül most a perköltség is őt terheli. Így a pszichiátriai otthon, ahol éveket kellett töltenie akarata ellenére, most végrehajtást indított a férfi ellen, hogy elvegyék mindenét, amije csak maradt: a házat, ahol él, és bármilyen ingóságot, amit ott találnak. A férfit most idős korára, rokkantnyugdíjasként a hajléktalanság fenyegeti.
Mivel a férfi már kézhez kapta a végrehajtó végzését, utolsó reménye a nyilvánosság maradt: így a hatóságok talán mégsem nézik tétlenül ezt a példátlan igazságtalanságot, és felülbírálják a korábban hozott döntést, amely a férfit földönfutóvá tenné.
Kiadó: Állampolgári Bizottság Az Emberi Jogokért
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!