TV műsor

Az Egyesült Királyságban tanuló magyar diákok rendeztek konferenciát Cambridge-ben

Belföld, 2020.03.07

Az Egyesült Királyságban tanuló magyar diákok rendeztek konferenciát Cambridge-ben; a Future Hungary konferenciát ötödik alkalommal tartották, és elsősorban a magyarországi munkáltatókat hívták meg - mondta Lantos Krisztina, a Nemzeti Tehetség Központ ügyvezetője szombaton telefonon az MTI-nek.

Az ügyvezető elmondta, a konferencia célja, hogy összehozza a diákokat és a magyar munkaerőpiac legfontosabb szereplőit, így első kézből kaphatnak élő és hiteles információt a magyar piaci viszonyokról és lehetőségekről.

Hozzátette, a konferencián, amelyet a Nemzeti Tehetség Központ támogatott, plenáris előadások hangzottak el és workshopokat tartottak; a rendezvényen mintegy 200-an vettek részt.

Emlékeztetett, az Egyesült Királyságban körülbelül 2000 magyar diák tanul. A Nemzeti Tehetség Központ egyik programja egyébként csak idén 42 olyan diákot támogat, akik a világ legjobb egyetemein tanulhatnak, közülük 18 éppen Cambridge-ben folytathatja tanulmányait.

Lantos Krisztina hangsúlyozta, a tehetség kibontakoztatásához hit, bátorság és társadalmi összefogás kell. A londoni tehetségközpontjuk ennek a missziójuknak a megvalósításán dolgozik az Egyesült Királyságban - fűzte hozzá.

"Azzal foglalkozunk, hogy ne veszítsék el az otthoni családi, gazdasági, társadalmi kapcsolataikat az itt dolgozó, tanuló fiatalok, hanem a tudásukat - amit itt megszereznek - hazahozzák, és otthon hasznosuljon" - fogalmazott.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!