TV műsor

Az ELTE is csatlakozik a Tanítsunk Magyarországért! programhoz

Belföld, 2020.01.23

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) is csatlakozik a Tanítsunk Magyarországért! programhoz; az erről szóló együttműködési megállapodást György László, a kezdeményező Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és -szabályozásért felelős államtitkára, és Zentai László, az ELTE oktatási és tanulmányi ügyekért felelős rektorhelyettese írta alá csütörtökön Budapesten.

A programot 2018 decemberében azért indították útjára, hogy a munka- és továbbtanulási lehetőségektől távoli településeken élő fiataloknak tizennégy éves korukban ne jelentsen nehézséget az iskolaváltás, az azzal járó rendszeres utazás és a beilleszkedés. A tapasztalatok szerint ugyanis leginkább ezek felelősek a középiskolai lemorzsolódásért.

A mostani tanévben Borsod, Szabolcs, Hajdú-Bihar és Baranya megyében harmincöt településen működik a program, amelynek keretében mintegy 200 egyetemista mentorál 800 általános iskolás diákot. A mentorok havi 30 ezer forintos ösztöndíjat kapnak és további 10 ezer forintot fordíthatnak a hetedik osztályos mentorált gyermekekre. Jó eredmények esetén célprémiumban is részesülhetnek.

György László államtitkár az aláírás előtt kiemelte: egy jól működő oktatási rendszer sikeressége a többi között azon múlik, hogy a tanárok mennyire felkészültek, mennyire tudnak alkalmazkodni a gyerekek igényeihez, és társadalmi, családi háttértől függetlenül mennyire tudnak azonos feltételeket teremteni.

Azért hozták létre a programot, hogy erre a három kérdésre választ adjanak - jelezte.

Hozzátette: a kezdeményezésben eddig részt vevő mentorok 90 százaléka úgy nyilatkozott, hogy folytatni szeretné a mentorálást.

Zentai László rektorhelyettes úgy fogalmazott: mindent megtesznek azért, hogy az egyetemen idén induló program sikeres legyen az ELTE-n is. Rámutatott: a hallgatóknak és a tanulóknak is nagyon fontos a kezdeményezés, és remélik, hogy a mentorált diákok a jövőben az ELTE hallgatói lesznek.

Közölte: eddig több mint több mint 160 hallgató jelezte érdeklődését a program iránt, és 60 százalékuk biztosra mondta, hogy részt venne a kezdeményezésben. Minden karról jelezték érdeklődésüket, a legtöbben, a hallgatók 46 százaléka a bölcsészkarról.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!