Hangsúlyozta, hogy a napelem stop feloldására Lantos Csaba energiaügyi miniszter már ígéretet tett. Ennek értelmében a betáplálási tilalmat januártól feloldanák - mondta a képviselő, aki hozzátette: vannak olyan területei az országnak, ahol már most is rendelkezésre állnak a betáplálás műszaki feltétlei. Ezeken a helyeken, Bakos Bernadett szerint az ország 93 százalékán, nem kellene januárig várni.
Az LMP szorgalmazza egy komplex épületenergetikai program indítását is, ami tartalmazná többek között a hőszigetelési előírásokat, amelyek nélkül "a háztartások továbbra is az utcákat fűtik".
Javaslatuk szerint jövő júniusról januárra kellene előrébb hozni az új épületeknél a közel nulla energiaigény megkövetelését, ami az Európai Unió által előírt irányzat. Lényege, hogy 25 százalékban megújuló forrásból kellene fedezni a lakások energiaigényét.
Kitértek a nyolcvan férőhelyesnél nagyobb parkolókra is, ahol előírnák, hogy öt éven belül, legalább a területük felére az üzemeltetők telepítsenek napelemekkel ellátott árnyékolókat.
Javaslatukban érintik a napelem adó eltörlését is. A párt szerint semmi nem indokolja, hogy a napelemeken környezetvédelmi termékdíj legyen. Nem ilyen módon is büntetni, hanem támogatni kellene a napelemek telepítését - tette hozzá.
(MTI)
Címkék
Bakos Bernadett
LMP
Lehet Más a Politika
Véleménye van? Szóljon hozzá!