Harangozó Tamás, az MSZP képviselője - a pártja és a Párbeszéd Facebook-oldalán is közvetített online sajtótájékoztatón - azt mondta,
az offshore cégek becslések szerint évente több ezer milliárd forintos kárt okoznak a költségvetésnek, a magyar embereknek.
Ez a pénz hiányzik az oktatásból, az egészségügyből, a nyugdíjemelésből vagy a fizetésemelésekből - mondta, hozzátéve: az ilyen cégek létrehozásával a tisztességtelenül szerzett vagyonokat is el lehet tüntetni.
Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt napokban ismerté vált offshore-botrányban 35 állam- és kormányfő érintett, sajtóhírek szerint Magyarországon is több érintettje van az ügynek.
Tordai Bence, a Párbeszéd politikusa a részletekről azt mondta, létrehoznának egy tényleges tulajdonosi nyilvántartást, amely ingyenesen kereshető és teljesen átláthatóvá tenné, kik az offshore cégek tulajdonosai. Elmondta, az EU joga alapján a Fidesz-kormánynak is létre kellett hozni egy ilyen nyilvántartást, de csak többéves késéssel tette meg, ráadásul csak jövő júniusban lépnek hatályba az ezzel kapcsolatos, az átláthatóságot valójában nem is segítő szabályok.
Közölte, kivetnének egy offshore különadót a forrásadó mintájára; valamint személyi jövedelemadót fizettetnének az offshore cégek magyar tulajdonosaival, kivéve ha igazolni tudják, hogy cégük az adott országban valóban tevékenységet végez.
Tordai Bence azt mondta, offshore cég nem részesülhetne magyar állami vagy európai uniós támogatásból. Kiterjedt összeférhetetlenségi szabályokat is bevezetnének - ismertette, példaként említve, hogy a párttisztségviselők sem vállalhatnának szerepet offshore cégben.
Elmondta, hogy javaslatukat támogatja az LMP is, és remélik, hogy a DK és a Jobbik is egyetért javaslatcsomagjuk céljával.
(MTI)
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!