A felsőoktatásban dolgozó oktatókat és kutatókat tömörítő szervezet hangsúlyozta: a magyar oktatás szereplőinek hosszú idő óta először oka van a derűlátásra.
Az Oktatói Hálózat úgy fogalmazott, örömmel és bizakodással fogadták a hírt, hogy a leendő kormányfő Lannert Juditot kérte fel a Tisza-kormány gyermek- és oktatásügyi miniszterének. "Kívánunk neki sok erőt a reá váró nehéz munkához és készen állunk arra, hogy szakmai párbeszédet folytassunk vele a felsőoktatást érintő kérdésekről" - tették hozzá.
Felidézték, hogy a szervezet 2012 óta folyamatosan tiltakozott a kormányzat intézkedései ellen "a hallgatók röghöz kötésétől a kancellári rendszer bevezetésén és az egyetemek kivéreztetésén át a CEU elüldözéséig. " "A Háttal Európának és a Háttal Európának 2. című jelentéseinkben részletesen elemeztük azt, hogy miként építette le a NER a magyar oktatást, tudományt, kultúrát és médiát 2010 és 2022 között" - írták.
A hálózat kiemelte, hogy az elmúlt időszakban mindvégig hangoztatták az egyetemi autonómia, az oktatási és kutatási szabadság elveit, a felsőoktatásba való bejutás szélesítésének fontosságát. "Követeltük az európai színvonalú bérezést, a felsőoktatás egészének szektorsemleges, kiszámítható, normatív finanszírozását, az ideológiai-politikai alapon osztott privilégiumok rendszerének felszámolását és még sok minden mást" - jegyezték meg.
Kitértek arra is, üdvözlik, hogy a most alakuló Tisza-kormány szándékában áll az egyetemi közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok rendszerének felszámolása és az egyetemi autonómia helyreállítása a modellt, illetve fenntartót váltott egyetemeken.
A szervezet közleményében rögzítette: az egyetemek megújulása csak akkor lehet eredményes, ha az minden egyetemi polgár bevonásával, a választott testületek és a szakszervezeti képviselet egyetértésével történik, és ha ezeket a folyamatokat a kormány támogatja. A maga eszközeivel és tapasztalataival ehhez a közös munkához szeretne az Oktatói Hálózat is hozzájárulni - jelezték.
(MTI)
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!