Az üzemanyagok áfa- és jövedékiadó-csökkentését javasolja a DK

Belföld, 2022.12.08

A Demokratikus Koalíció árnyékkormánya azt javasolja, hogy csökkentsék a 95-ös benzin és a normál dízel áfáját, illetve jövedéki adóját - mondta egy csütörtöki budapesti, de online is közvetített sajtótájékoztatón a DK ügyvezető alelnöke.

Az árnyékkormányinfó elnevezésű eseményen Molnár Csaba hangsúlyozta, hogy az intézkedések átmenetiek lennének és csak a lakossági üzemanyagárra vonatkoznának. A részleteket ismertetve közölte, hogy az érintett üzemanyagok áfáját öt százalékra csökkentenék, miközben a 95-ös benzin és a normál gázolaj jövedéki adóját literenként 70 illetve 20 forintra mérsékelnék.

A kormány bíráló politikus kijelentette, hogy javaslatuk nem okozna hiányt, miközben a lakosság is meg tudná fizetni az üzemanyagokat. Az árnyék-kancelláriaminiszter úgy számolt, hogy az áfacsökkentés körülbelül havi 70, míg a jövedékiadócsökkentés körülbelül havi 45 milliárdba kerülne, ami egy féléves időszak alatt mintegy hétszáz milliárd forintot tenne ki. A DK elképzelése szerint a csökkentés fedezetét a plusz állami adóbevételéről való lemondás, valamint a Mol extraprofitjának megadóztatása biztosíthatná - emelte ki.

Rámutatott, hogy habár az általuk javasolt jövedékiadószintek alacsonyabbak lennének az EU által előírt minimumnál, de annak a kormány által jelenleg alkalmazott adószint is alatta van. Kiemelte, az Európai Bizottság az elmúlt hónapokban világossá tette, hogy elfogadja az ilyen intézkedéseket, amennyiben azok célzottak és csak határozott időre szólnak.

Újabb témára áttérve azt mondta, hogy a DK szerint a novemberi nyugdíjkorrekciónak tízszázalékosnak kell lennie. Emellett a párt azt javasolja, hogy a 142 ezer forintos medián nyugdíjnál alacsonyabb járandóságban részesülőknek adjanak egyszeri, százezer forintos nyugdíjkiegészítést. Hozzátette, hogy a medián nyugdíj felett pedig sávosan csökkenő egyszeri kiegészítésre van szükség.

Végül leszögezte, hogy a jövő év január 1-jei nyugdíjemelés mértékét minimum 15 százalékban kell meghatározni.

A politikus hangsúlyozta, hogy a DK korábban tárgyalt a nyugdíjasok ernyőszervezeteivel, és velük egyeztetve fogalmazta meg javaslatait

Az EP-képviselő arra is kitért, hogy az aszály idén dupla annyi kárt okozott a mezőgazdaságnak, mint az elmúlt tíz évben összesen. A DK ezért egy olyan új vízgazdálkodási stratégiát dolgoz ki jövő márciusig, ami megállapítja, hogy hol, mekkora forrásból és mennyi idő alatt lehet újra víztározókat, csatornákat és egyéb vízgazdálkodási műtárgyakat kiépíteni - mondta. A cél az, hogy egy olyan stratégia jöjjön létre, amelynek eredményeképpen az öntözött területet 400 ezer hektárral lehet növelni - emelte ki.

A sajtótájékoztatón felhívták a figyelmét, hogy képviselőjük, Dávid Ferenc áprilisban arról beszélt, hogy lépcsőzetesen ki kell vezetni az üzemanyagársapkát. Molnár Csaba azt felelte, hogy a DK szerint úgy kell a megfizethető szintre csökkenteni az üzemanyagok árát, hogy ezzel párhuzamosan ne alakuljon ki hiány.

Kérdezték, hogy a DK elhibázott döntésnek tartja-e, hogy 13 hónapig alacsonyabb áron lehetett üzemanyagot venni? A Demokratikus Koalíció azt tartja elhibázott döntésnek, hogy a kormány úgy hozta létre ezt az alacsony árat, hogy azzal üzemanyaghiányt okozott - válaszolta Molnár Csaba.

Az eseményen részt vett Kálmán Olga, a DK frakciószóvivője, aki az Action for Democracy nevű szervezettől az ellenzékhez érkezett kampánytámogatásokat firtató felvetésre azt felelte, hogy a DK nem tudott ezekről a pénzügyi adományokról, és azokból nem jutott a párthoz.

Molnár Csaba egy másik kérdésre leszögezte, hogy a DK-hoz semmilyen módon sem köthető az ezalenyeg.hu, amelynek kiadója, az Oraculum 2020 Kft., a sajtóban megjelentek szerint egymilliárd forintot kapott az Action for Democracytól. Hozzátette, sem a kft.-ről, sem pedig erről az adományról nem hallott eddig.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!