Mint Mits Gergely írta, a Kodolányi János Egyetem korábbi fenntartója 2017-ben az egyetem székhelyét Székesfehérvárról Orosházára helyezte "abban a reményben, hogy a város és térsége fenntartható fejlődési pályára állítását segítheti felsőoktatási szolgáltatásaival". Ám az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, hogy az egyetem által kínált szűk képzési portfólió és a helyi igények és lehetőségek már nem találkoznak, miközben az egyetem üzemeltetési költségei többszörösére nőttek az elmúlt nyolc évben - tette hozzá.
A koronavírus által okozott krízis, az energiaválság, a béremelkedési spirál és a lecsökkent hallgatói létszám 2022-re a csőd szélére sodorta az egyetemet. A magánegyetemet fenntartó KJE Fenntartó Zrt. -t a Docler Holdingtól 2023-ban egy székesfehérvári befektetői kör, a Pro Universitas Albensis Zrt. vásárolta meg. Az elmúlt két évben elindult reorganizációs programnak köszönhetően az egyetem működése mára stabillá vált, a felhalmozott adósságait rendezte és 2024-től 500 fő állami ösztöndíjas hely is a jelentkezők rendelkezésére áll országos szinten - fejtette ki.
A vezérigazgató azt írta, a székesfehérvári és budapesti campus hallgatói létszáma azóta is fejlődik, az idei általános felvételi eljárásban már több mint 6000 jelentkezésük van erre a két képzési helyszínre. Orosházán azonban az állami ösztöndíjas helyekkel együtt, három évfolyamon és öt alapszakon mindössze 8 nappali tagozatos és 80 fő távoktatásos hallgatóval zajlott a mostani félév, "és a jelentkezési adatok továbbra is katasztrofálisak" - írta.
Emiatt az egyetem szenátusa idén márciusban úgy döntött, hogy az orosházi campust bezárják, és június 30-val törlik alapító okiratukból a Békés vármegyei telephelyet. Az érintett munkatársakat értesítették (van, akinek megszűnik a munkaszerződése, van, akinek másik helyszínen ajánlottak munkát), hallgatói tájékoztató fórumot tartottak, amelyen minden érintett hallgatóval megállapodtak, hogy más képzési helyszínre vagy tagozatra mennek át - emelte ki Mits Gergely.
A campus területe önkormányzati ingatlan, mely határozatlan időre, oktatási céllal az egyetem kezelésében volt, visszaadása a tulajdonos felé folyamatban van - jegyezte meg.
A közleményben arról is ír, hogy 2023-ban a Dél-Alföldi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztosával, Bányai Gáborral az egyetem elnöke megállapodást írt alá, amelyben rögzítették a Dél-Alföldi Közösségi Felsőoktatási Képzési Központ kialakításának közös szándékát.
"Ha az önkormányzattal közös, üzletileg is fenntartható modellt tudunk kialakítani, nem marad a térség felsőoktatás nélkül. Ebben a reményben 2024-ben a KJE Fenntartó Zrt megalapította a Dél-Alföldi Közösségi Felsőoktatási Képzési Központ Nonprofit Kft-t, mely cégnek a vezetője a KJE orosházi campusának igazgatója lett. E céggel megállapodást is aláírt a Kodolányi János Egyetem" - húzta alá a vezérigazgató.
Hozzátette, idén májusban kérelmet adtak be a felsőoktatásért felelős miniszternek, aki hét hete engedélyt adott, "így jogi akadálya már nincs a Dél-Alföldi Közösségi Felsőoktatási Képzési Központ létrehozásának" - fogalmazott.
(MTI)
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!