Bejrúti robbanás - Szijjártó Péter a libanoni külügyminiszterrel egyeztetett

Belföld, 2020.08.05

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán telefonon beszélt Charbel Vahba libanoni külügyminiszter kollégájával a bejrúti robbanás kapcsán.

Szijjártó Péter Facebook-bejegyzésében azt írta: "a kollégának érezhetően jól esett a telefonhívás, többször is megköszönte a magyarok támogatását és szolidaritását".

Emlékeztetett: új kollégáról van szó, akivel most beszéltek először, "jó lett volna, ha más okból tehetik". Libanon azonban rendkívül nehéz helyzetbe került a keddi hatalmas bejrúti robbanás miatt - tette hozzá.

A magyar miniszter kifejezte kollégájának együttérzését a több mint 100 halálos áldozat miatt és gyors gyógyulást kívánt a mintegy hatezer sérültnek. Jelezte, hogy a magyar kormány 1 millió eurót küld gyorssegélyként a Maronita Katolikus Egyháznak, hogy segíteni tudjanak a rászoruló családoknak.

A két miniszter abban maradt, hogy ha már látják az újjáépítés során felmerülő szükségleteket, akkor újra jelentkeznek, hogy egyeztetni tudjanak a további segítségnyújtásról - írta Szijjártó Péter, aki bejegyzését azzal zárta: "Sok erőt, Libanon!".

Libanon fővárosában kedd este történt kettős robbanás. A libanoni kormány szerdán kéthetes szükségállapotot hirdetett ki.

Hamad Haszán egészségügy-miniszter az al-Manar televízió jelentése szerint szerda délután közölte: a katasztrófában 135 ember halt meg, több ezren sérültek meg, és több tucatnyi embert tartanak számon eltűntként.

A libanoni kormány közölte: házi őrizet alá helyeztet meg nem nevezett számú kikötői illetékest, amíg kivizsgálják, hogyan robbanhatott fel a kikötőben évek óta tárolt 2750 tonna ammónium-nitrát.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!