TV műsor

Benkő Tibor: a NATO 2030 kezdeményezéshez kapcsolódó főtitkári javaslatcsomag legtöbb eleme támogatható

Belföld, 2021.02.18

A szövetség hatékonyságának, belső kohéziójának jövőbeni erősítését célzó NATO 2030 kezdeményezéshez kapcsolódó főtitkári javaslatcsomaggal alapvetően egyetértünk, annak legtöbb elemét támogathatónak tartjuk - mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter a NATO védelmi minisztereinek videokonferenciáján.

A honvedelem.hu beszámolója szerint a NATO reflexiós folyamatával és a szövetség elrettentési és védelmi koncepciójával foglalkozó munkaülés során Benkő Tibor hozzászólásában kiemelte, hogy Magyarország haderőfejlesztési programja teljes mértékben összhangban van a NATO képességfejlesztési céljaival. Szólt arról is, hogy a kormány folyamatos támogatásának köszönhetően Magyarország a pandémia ellenére is - a korábbi terveknek megfelelően - növelni tudja védelmi kiadásait, így hozzájárulva a szövetség kiegyensúlyozott tehermegosztásához, amely egyben fontos pillére a transzatlanti kapcsolatoknak is.

A miniszter hangsúlyozta továbbá, hogy a székesfehérvári Közép-európai Többnemzeti Hadosztály Parancsokság elindítása komoly siker nemcsak Magyarország számára, hanem a régió és a NATO biztonságának erősítése miatt is.

A kétnapos online tanácskozás kiemelkedő fontosságát az adta, hogy Joe Biden új amerikai elnök kormánya - Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter személyében - első alkalommal képviseltette magát a szövetség magas szintű megbeszélésén - írta a portál.

A beszámoló szerint a munkaülés második napján a NATO műveletek jövőjének témájában Szabó István honvédelmi államtitkár azt hangsúlyozta, hogy Magyarország jelentős erőkkel járul hozzá a NATO nemzetközi szerepvállalásaihoz.

Azt mondta: Magyarország továbbra is elkötelezett a közel-keleti, az afganisztáni, továbbá a Nyugat-Balkán biztonsága iránt. A "komoly műveleti tempót tovább erősítve" Magyarország növeli jelenlétét a NATO koszovói (KFOR) műveletében. Ennek kapcsán az államtitkár "történelmi jelentőségűnek" nevezte, hogy novembertől magyar parancsnoka lesz a küldetésnek.

A NATO-tagországok idei első védelmi miniszteri, kétnapos online tanácskozásáról Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerdán azt emelte ki: a transzatlanti kapcsolatok erősítésének fontosságát hangsúlyozza a tény, hogy a világ olyan globális kihívásokkal szembesül, amelyekkel egyetlen ország és kontinens sem képes egyedül megbirkózni. A NATO-nak felkészültnek kell lennie a jövő kihívásaira, amelynek részét jelenti a védelmi, valamint elrettentő képesség erősítése - jelentette ki.

A szervezet főtitkára csütörtökön arról tájékoztatott, hogy a NATO afganisztáni missziójának sorsáról nem született végleges döntés, a helyzetet tovább elemzik, de addig is a helyszínen maradnak a szövetséges erők az afgán hadsereg támogatására. A katonai szervezet ugyanakkor az iraki misszió kibővítése mellett foglalt állást.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!