Bérfelzárkóztatást, a hazai cégek terheinek csökkentését szorgalmazza a Jobbik

Belföld, 2021.03.02

A hazai bérek nyugati fizetésekhez közelítését, a magyar cégek terheinek csökkentését szorgalmazta keddi online sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke.

Az ellenzéki politikus kudarcos, kegyetlen fideszes gazdaságpolitikáról beszélt, majd a tíz éve bejelentett Széll Kálmán-tervben ígérteket kérte számon.

Azt hangoztatta: az akkor meghirdetett államadósság elleni harc dacára 21 ezerről 35 ezer milliárd forint közelébe nőtt a tartozás, a közmunkaprogram pedig nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Hozzátette: pártja helyeselte, hogy befagyasztották a rezsiköltségeket, azt azonban nem, hogy az időközben bekövetkezett világpiaci árcsökkenést már nem érvényesítették, ahogyan azt sem, hogy az adókedvezmények nyertesei elsősorban a multicégek lettek.

Bár látszólag hazazavarták az IMF-et, ugyanolyan kegyetlenséggel hajtják végre a vegytisztán neoliberális, kegyetlen, teljes társadalmi csoportokat az árok szélén hagyó döntéseket, mint hogyha éppen az IMF diktálna Magyarországon - fogalmazott Z. Kárpát Dániel.

A Jobbik alelnöke sürgette, hogy a koronavírus okozta válság miatt kieső munkabérek nyolcvan százalékát pótolja ki az állam, hangsúlyozva, "nem a segélyekben hiszünk, de a gyors segítségben mindenképpen".

Emellett a hazai fizetéseket a nyugatiakhoz közelítő bérunió megteremtését szorgalmazta, valamint azt, hogy a multik - szerintük indokolatlan - támogatásait a kisebb hazai cégekhez irányítsák, valamint csökkentsék ezek közterheit.

Hozzátette: cserébe elvárnák a hazai vállalkozásoktól, hogy az így megtakarított pénz kétharmadát bérfejlesztésre fordítsák.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!