Közleményük szerint a csütörtökön indult, várhatóan július közepéig tartó tesztidőszakot követően a klasszikus kerékpárokra havi 2500 forintért lehet majd bérletet vásárolni, amiért az ügyfelek utazásonként 30 perc díjmentes használatot kapnak, feloldási díj nélkül vehetik igénybe a szolgáltatást, és akár két kerékpárt is bérelhetnek egyidejűleg.
Az elektromos rásegítésű MOL Bubi kerékpárok havi díja 3500 forint lesz, amelyért cserébe a klasszikus MOL Bubi kerékpárokat is lehet használni, nem lesz feloldási díj, valamint kedvező, 60 forintos percdíjért lehet majd használni az elektromos rásegítésű kerékpárokat - írták.
A BKK felhívta a figyelmet, hogy a BudapestGO alkalmazásban vásárolt havi vagy éves, közösségi közlekedésre érvényes bérlettel kedvezőbb áron lehet majd igénybe venni a szolgáltatást: a klasszikus kerékpárokra vonatkozó havi bérletet 2000 forintos áron érhetik el, az éveset pedig 17 000 forintért, a 21 250 forint helyett.
Továbbá az indulást követően augusztus 31-ig kedvezményes használati lehetőséget nyújtanak az elektromos rásegítésű kerékpárokra érvényes bérlettel rendelkezőknek: a bérlettel a kerékpárokat alkalmanként 5 percig díjmentesen lehet majd használni.
Az éles indulást követően a BKK folyamatosan növeli a kerékpárok számát, a kezdeti időszak után összesen 3300 (ebből 2500 klasszikus és 800 elektromos rásegítésű) biciklit biztosít, a kapacitás pedig a későbbiekben a tervek szerint tovább nő majd - olvasható.
A MOL Bubi új generációjának csütörtökön indult ügyféltesztje során az első ötezer regisztrált felhasználó díjmentesen próbálhatja ki a rendszert.
Fotó: MTI/Archív
(MTI)
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!