A közleményben Fekete-Győr András úgy kommentálta az ítéletet, "a rendszerváltozás óta eltelt időszak első politikai elítéltjévé váltam, amiért a hatalomnak nem tetsző módon tiltakoztam az embereket megnyomorító rabszolgatörvény ellen".
Hozzátette: bár senkinek nem okozott sem sérülést, sem anyagi kárt, mégis jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a rezsim.
Szerinte az ügy megmutatja, hogyan is működnek "az Orbán-rezsimben a politikailag motivált, koncepciós büntetőeljárások".
A Momentum a közleményben emlékeztetett arra, az ítélet azt is jelenti, hogy az országgyűlési törvény alapján Fekete-Győr Andrást megfosztják a parlamenti mandátumától. A rendszerváltás óta nem volt még arra példa, hogy egy hivatalban lévő országgyűlési képviselőt megfosztanak a képviselői mandátumától, amiért tüntetett a hatalommal szemben - jegyezték meg.
A közleményben azt írták, a jogszabályok alapján lenne arra lehetőség, hogy a megfosztási eljárás után a Momentum újra Fekete-Győr Andrást delegálja a parlamentbe, de a politikus a Momentum elnökségével együtt úgy döntött, átadja képviselői mandátumát Cseh Katalinnak, míg Fekete-Győr András a Momentum pártalapítványának, az Indítsuk be Magyarországot alapítványnak az élén folytatja munkáját.
(MTI)
Címkék
Cseh Katalin
Fekete-Győr András
Momentum
Véleménye van? Szóljon hozzá!