TV műsor

Diákokkal találkozott és orvosi köteteket fogadott örökbe Karikó Katalin Szegeden

Belföld, 2021.05.20

A Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium biológia tagozatos diákjaival találkozott, majd több mint kétszáz éves orvosi köteteket fogadott örökbe a Somogyi-könyvtárban Karikó Katalin csütörtökön.

Karikó Katalin Szegeden A kutató az intézmény néhány biológia tagozatosával beszélgetett munkájáról, majd a gimnázium diákjaival találkozott. A biokémikus arra a kérdésre, hogyan válhat egy fiatal sikeres kutatóvá, azt válaszolta, csak nagyon lassan derül, ki, hogy valaki az-e. Tíz évvel ezelőtt ő maga sem számított annak. Arra kell törekedni, hogy jó kutatók legyünk - mondta. Az a fontos, hogy az ember, amit tesz, szívvel-lélekkel tegye, örömét lelje a munkájában - tette hozzá.

Karikó Katalin úgy fogalmazott, hogy sok nehézséggel szembesült pályáján, többször is elbocsátották. A szakember szerint érdemes azonban a kudarcra úgy tekinteni, hogy azzal új lehetőségek nyílnak meg arra, hogy valami másba kezdjünk. Lehet, hogy az mRNS-alapú vakcina sem jöhetett volna létre, ha nem kényszerül többször is új irányba fordulni pályája során - közölte a kutató, aki arra biztatta a diákokat, ne adják föl álmaikat.

A biokémikus ellátogatott a Móra-múzeumba és a Somogyi-könyvtárba is, ahol a magyar oltások meghatározó korai időszakából származó három kötetet fogadott örökbe. Csaknem két évtizede hagyomány, hogy Szeged új díszpolgára néhány, a munkájához, érdeklődési köréhez kapcsolódó könyv jelképes gazdája lesz a könyvtár muzeális gyűjteményéből.

Váradi Sámuel 1802-ben Bécsben megjelent "A 'tehén himlő' avagy a 'vaktzina' természetének, és terjesztése' módjainak rövid elő adása" című munkája bemutatja Edward Jennernek a himlőoltás felfedezéshez vezető munkáját és érveket is felsorakoztat a vakcinától ódzkodó páciensek meggyőzésére. Az 1812-ben Budán nyomtatott "Magyar ország orvossainak, és seborvossainak számokra készültt oktatás a' mentő-himlőnek béoltásáról" című könyv 44 cikkben mutatja be a himlőellenes oltás menetét, az adminisztrációs feladatokat és higiéniai szabályokat. Bene Ferenc - a vakcinát Magyarország területén elsőként alkalmazó orvos - "Rövid oktatás a' mentő himlőről" című kötetében pedig kollégáinak mutatja be az oltás menetét.

(FOTÓ)
(MTI)

Címkék

Karikó Katalin

Galériánk

Karikó Katalin Szegeden Karikó Katalin Szegeden Karikó Katalin Szegeden Karikó Katalin Szegeden Karikó Katalin Szegeden Karikó Katalin Szegeden Karikó Katalin Szegeden
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!