A szegediek számára a Bertalan hídon ismét szükségessé vált munkálatok a fontosabbak, hiszen a forgalmas átkelő dilatációs szerkezetének javítását fogják végezni július 20-án, csütörtöktől és az előzetes tervek szerint 1 hétig fog majd tartani. A közút tájékoztatása szerint a munkálatok miatt a Szeged irányából Újszeged felé mindkét jobb oldali forgalmi sávot lezárják, ezért a javítás ideje alatt irányonként csak egy-egy sávon haladhat a forgalom. A közleményben ugyanakkor megjegyzik, hogy a munkálatok a híd gyalogosforgalmát nem érintik.
2023. július 18-tól, keddtől a Csongrád utáni Tisza-hídon is munkálatokat végeznek a szakemberek. Az átkelőn szintén a dilatációs szerkezet javítása zajlik, csakhogy ez esetben ezt a kivitelező garanciában végzi. Mint a közút közleményében olvasható, a munkálatok félpályás útzár és jelzőlámpás forgalomirányítás mellett fognak zajlani. A javítási munkálatokkal az előzetes tervek szerint 2 hét alatt szeretnének végezni.
A javítási munkálatokat mindkét esetben külső szakkivitelezők végzik, a közlekedőknek a fent említett időpontokban hosszabb menetidővel kell számolniuk.
(Webrádió)
Címkék
Dilatációs munkálatok
Bertalan híd
Szeged
Véleménye van? Szóljon hozzá!