DK: közberuházásként, minimális fakivágással valósítsák meg a Gellért-hegyi siklót!

Belföld, 2021.08.12 12:51:00

A Demokratikus Koalíció támogatja a Gellért-hegyre tervezett sikló megépítését, de csak akkor, ha az közberuházásként valósul meg, minél kevesebb fa kivágásával jár, és kitiltják a turistabuszokat a Citadella környékéről - közölte a DK főpolgármester-helyettese csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

Gy. Németh Erzsébet azt mondta, a héten derült ki, hogy a kormány jelentős fakivágására készül a beruházás során.

Az építési engedélyhez készített hatástanulmány szerint mintegy száz fát vágnának ki, és ezzel egy húsz méteres sávból tűnnének el a fák a Gellért-hegyen - hívta fel a figyelmet.

A projektet a kabinet kiemelt beruházásnak minősítette, és "már olyan híresztelések is napvilágot láttak, hogy az építkezés végül egy fideszes vállalkozóhoz kerülhet" - fogalmazott a politikus. Hozzátette, ez a budapestiek elárulásával lenne egyenlő, mert a Fővárosi Közgyűlés még nem hozott döntést az ügyben.

A kormány sem Újbudához, sem Budapest más részeihez nem nyúlhat úgy, hogy azt a fővárosi önkormányzat nem hagyja előzetesen jóvá - szögezte le Gy. Németh Erzsébet.
Forrás: MTI


Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!