DK: önálló egészségügyi minisztériumra van szükség!

Belföld, 2021.09.10

Önálló egészségügyi minisztériumot és az egészségügyi ágazat bérrendezését ígéri kormányra kerülése esetén a Demokratikus Koalíció (DK) miniszterelnök-jelöltje.

Dobrev Klára pénteken azt követően tartott online sajtótájékoztatót, hogy Komáromi Zoltánnak, a DK egészségügyi szakpolitikusának és László Imre volt kórházigazgatónak, XI. kerületi polgármesternek a társaságában egészségügyi érdekképviseleti szervezetekkel tárgyalt.

Az EP-képviselő arról beszélt, hogy a koronavírus-járvány rávilágított, hogyan omlott össze az egészségügyi igazgatás. A politikus leszögezte, vissza kell állítani az önálló egészségügyi minisztériumot, ugyanis az egészségügy stratégiai ágazat. Az ellenzéki pártok megállapodtak arról, hogy az egészségügyre a GDP-ből minden évben legalább az EU-átlagát fogják költeni - fogalmazott.

A szféra problémáit azonban nem lehet megoldani, amíg nem lesz elég ember, éppen ezért az első és legfontosabb feladat a bérrendezés - szögezte le. Emlékeztetett, vállalta, hogy ha ő alakíthat kormányt, akkor a következő években legalább 3000 új szakorvos, ötszáz új háziorvos és 9000 új egészségügyi szakdolgozó áll majd munkába.

Komáromi Zoltán közölte, öt egészségügyi érdekképviseleti szervezet fogadta el a meghívásukat. A megbeszélésen mindenhol visszacsengett a bérkérdés, valamint a humánerőforrás problémája - emelte ki.

László Imre azt mondta, hogy a járvány időszakában, illetve azt követően került felszínre, hogy sok ezer programozható műtétet halasztottak el, egyszerű térd- vagy csípőizületi műtéteknél 4-500 nap a várakozási idő.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!