Dobrev: Le fogjuk bontani Orbán Viktor rendszerét

Belföld, 2021.10.15

Szegeden kampányolt Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje, akinek határozott elképzelései vannak a választásokat követően, amennyiben az ellenzéki összefogás megnyeri a választást.

Dobrev Klára
Jelenleg Dobrev Klára áll nyerésre, már ami a miniszterelnök-jelölti előválasztást jelenti, ugyanakkor Márki-Zay Péter is intenzív országjárásba kezdett, akit a Momentum mellett Karácsony Gergely is támogat. Mindkét politikusnak határozott elképzelései vannak az Orbán Viktor utáni időkről, ezekből fel is vázolt néhányat a Demokratikus Koalíció jelöltje péntek délutáni kampány beszédében. Szinte teljesen megtelt a Klauzál tér péntek délután, hiszen Szeged egyik legszebb terén tartott beszédet Dobrev Klára, amelyre több százan voltak kíváncsiak. A politikust három DK-s jelölt is elkísérte, akik megnyerték az előválasztást a körzetükben, így biztos kihívói lehetnek a Fidesz jelöltjeinek az országgyűlési választásokon. Dobrev Klára szerint az ellenzék le fogja győzni a Fideszt 2022-ben, hiszen soha nem látott ellenzéki egység alakult a kormánypárt leváltására. A DK miniszternök-jelöltje ugyanakkor megjegyezte, hogy le fogják bontani Orbán Viktor rendszerét és ebben a bebetonozott 2/3-os törvények sem fogják megállítani. Mint kifejtette igazságot és jogállamot szeretne építeni az országban. Dobrev Klára szerint ugyanakkor a jövő évi választás arról is szól, hogy újra demokratikus lesz-e Magyarország, hiszen mint elmondta félő, hogy Orbán Viktor kivezeti az országot az Európai Unióból.

Amennyiben nyernek a választásokon Dobrev Klára szerint lesz elszámoltatás, felgöngyölítik egyes politikusok gazdasági hátterét, amely azonban nem egyszerű, hiszen családtagokra, strómanokra írták a csalárdul megszerzett vagyont, amelyet azonban vissza fognak szerezni. Aki lop, az börtönbe kerül, a lopott vagyont pedig elkobozzuk - fejtette ki álláspontját az ellenzéki politikus. A választások előtt Orbán Viktor pénzt oszt, ugyanakkor a nyugdíjasok egyre nehezebben élnek - tette hozzá Dobrev Klára. Olyan Magyarországot szeretnék jövő áprilisban, ahol a tisztességes bér, nyugdíj és támogatás törvényben jár és nem a miniszterelnök kegyén múlik - tette hozzá a DK miniszternök-jelöltje, aki mintegy félórás kampánybeszédet tartott Szegeden.


(Webrádió)

Címkék

Dobrev Klára DK Demokratikus Koalíció Szeged

Galériánk

Dobrev Klára Dobrev Klára
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!