Dr. Bartha László: Munkahely, család, biztonság

Belföld, 2019.08.30

Bemutatta az októberi önkormányzati választásokon induló képviselő-jelöltjeit a Tisza Koalíció. Azt már korábban is tudni lehetett, hogy a város egykori első embere, Dr. Bartha László ismét meg kívánja méretni magát. A polgármester-jelölt bemutatta a polgári szövetség várospolitikai célkitűzéseit és fejlesztési terveit is.

Dr. Bartha László
Dr. Bartha László neve nem csenghet ismeretlenül a szegediek számára, hiszen a sebész orvos végzettségű politikus egyszer már 1998 és 2002 között vezette a várost. Akkor a Fidesz támogatásával politizált, most viszont a Tisza Koalíció színeiben kívánja megméretni magát a polgármesteri posztért. Sőt a polgári szövetség csütörtök délután mind a 20 önkormányzati képviselő jelöltjét is bemutatta a nagyközönség számára a szegedi ART Hotelben tartott sajtóeseményen. Dr. Bartha László polgármester-jelölt kérdésünkre elmondta, hogy programjukban a munkahely, család, biztonság hármas alappillére szerepel. Sőt az egykori polgármester "Sarc-Harc"-ot is hirdetne, hiszen drasztikusan csökkentené a lakossági és vállalkozói terheket, mintegy 15%-al. Munkássága során több minden is megújult Szegeden, mégis az legbüszkébb Szeged főutcájára, a Kárász utcára, amelynek felújítását 2003-ban Európa Nostra-díjjal ismerték el. A politikus egyelőre nem tudja, hogy kivel működnének együtt, ez a későbbiek során derül majd ki. Ugyanakkor egyértelműen kiáll az eSport létjogosultsága mellett, amely elsősorban a fiatal korosztály kedvelt szórakozása.


A Tisza Koalíció önkormányzati képviselőjelöltjei:

1. sz. választókerület – Szilágyi Árpád
2. sz. választókerület – Juhász Péter
3. sz. választókerület – Kovács Richárd
4. sz. választókerület – Dr. Beke Erzsébet
5. sz. választókerület – Dr. Jánossy Kinga
6. sz. választókerület – Nagy Bence
7. sz. választókerület – Németh János
8. sz. választókerület – Majláthné Lippai Éva
9. sz. választókerület – Berinszki Zoltán
10. sz. választókerület – Koszta Péter

11. sz. választókerület – Juhász György
12. sz. választókerület – Lázár Szabolcs
13. sz. választókerület – Fabulya Csaba
14. sz. választókerület – Nemes László
15. sz. választókerület – Kenderesi Szabó Mihály
16. sz. választókerület – Dénes Roland
17. sz. választókerület – Beck Gábor
18. sz. választókerület – Novák Szabolcs
19. sz. választókerület – Dr. Bartha László
20. sz. választókerület – Berta József

(Webrádió)

Címkék

Dr. Bartha László Szeged Tisza Koalíció
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!