Drót László emlékeztetett: az elmúlt hét évben kezdődött meg Magyarországon és a környező országokban is a területvédelmi erők felállítása. Kiemelte, hogy a lengyelektől a területvédelmi rendszerek építésével kapcsolatosan tanulhat a Magyar Honvédség sokat a gyakorlaton, ők pedig a kiképzési módszertan egyes elemeit vehetik át.
A parancsnok hozzátette: a katonák más nemzetek fegyvereivel, eljárásaival ismerkednek meg. A gyakorlaton részt vesznek horvát, szlovén és cseh megfigyelők is.
Megemlítette, hogy a Moonstar 2024 "első felvonásaként" a Magyar Honvédség az Egyesült Államokkal közösen lövészetet hajtott végre az év elején.
A helyszínen kiadott sajtóanyagban azt írták: a szeptember 2. és 13. között tartott gyakorlaton 190 magyar, lengyel és szlovák területvédelmi tartalékos vesz részt.
A gyakorlat célja, hogy összekovácsolja az alegységeket, felmérjék a katonák felkészültségét, képességeiket, valamint meghatározzák a további kiképzési követelményeket.
Fotó: Vasvári Tamás/MTI
(MTI)
Címkék
Drót László
Területvédelem
Harcászati gyakorlat
Véleménye van? Szóljon hozzá!