A helyi önkormányzatok napja alkalmából a tárca épületében megtartott ünnepségen Dukai Miklós felidézte: az Országgyűlés 2000-ben szeptember 30-át a helyi önkormányzatok napjává nyilvánította, abból az alkalomból, hogy 1990-ben ezen a napon tartották meg Magyarországon az első helyhatósági választásokat.
Az államtitkár méltatta a helyi önkormányzatok és az ott dolgozók munkáját, úgy fogalmazott, "világosan látható, hogy bár az első önkormányzatok megalakulása óta eltelt 33 évben folyamatosan változtak a kihívások, a gazdasági, társadalmi viszonyok, és ezzel párhuzamosan a helyhatóságok szerepe is, de az önkormányzatok ezeknek mindig megfeleltek".
A helyi önkormányzatok ezen időszak alatt is mindig rajta tartották ujjukat a társadalom ütőerén, és sosem tévesztették szem elől az ország érdekeit - mondta.
Az államtitkár a helyi önkormányzatok egyik legfontosabb értékének az önállóságot nevezte, kiemelve, hogy az önkormányzatok és dolgozóik minden esetben az adott település boldogulásáért tevékenykednek.
Felidézte, hogy már 1990-ben, az első önkormányzatok megalakulásakor azonnal megkezdődött a közösségek szervezése, a különböző érdekek megjelenítése és az érdemi párbeszéd a lakossággal, civil szervezetekkel, egyházakkal.
A rendszerváltoztatás idején helyi szinten is meg kellett valósítani a demokratikus átalakulást, vissza kellett venni a pártállamtól a helyi ügyek intésének jogát és felelősségét, az önkormányzatok pedig megfeleltek ennek a kihívásnak - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy identitásképző szerepüknek köszönhetően a demokrácia, illetve annak intézményei helyi szinten is megszilárdultak.
A helyi demokrácia megszilárdítása után a zavartalan átmenetet és a közpénzekkel való felelős gazdálkodást, a közvagyon gyarapítását, az alapvető közszolgáltatások megszervezését is az önkormányzatoknak köszönhetjük - mondta, kiemelve, hogy a helyi önkormányzatok a lokális érdekek érvényesítése helyett és mellett az ország, a lakosság érdekeit helyezték előtérbe, mert akkor erre volt szüksége Magyarországnak.
Az államtitkár szerint azt is az önkormányzatoknak köszönhetjük, hogy a rendszerváltozás időszakában a települések jogos fejlesztési igényeit háttérbe szorítva tompították az egyre erősödő társadalmi feszültségeket.
A 2010-es kormányváltás időszakát felidézve Dukai Miklós úgy fogalmazott: a Magyarországon kétharmados felhatalmazást kapó kormány feladata az volt, hogy az ország szekerét kirángassa egy "rettenetesen mély kátyúból", és az önkormányzati rendszer ezzel szoros összefüggésben újult meg. Az "erős, cselekvő állam" a korábbinál jóval nagyobb szerepet vállalt az egyes lakossági közszolgáltatások biztosításában, több hatáskör került át az újonnan létrehozott járási hivatalok hatáskörébe, és az állam a hatalmas önkormányzati adósságállományt is átvállalta - mondta.
Felidézte, hogy a kormány egyértelmű szándéka volt a fenntartható, szilárd gazdasági lábakon álló helyi önkormányzati rendszer létrehozása, ugyanakkor az önkormányzati rendszer alapjai nem változtak, továbbra is legfontosabb érték maradt az önállóság, a demokratikus működés, amely közvetlen választásokon alapszik és minden magyar településen biztosított.
Dukai Miklós a helyi önkormányzatok együttműködési készségét emelte ki, hozzátéve: a helyhatóságok példát mutattak abból, hogy a lakosság színvonalas ellátása mindennél fontosabb.
Ebben az időszakban az önkormányzatokat a megújulási képesség, a helyi közösségek szolgálatába vetett töretlen hit jellemezte - fogalmazott.
A kormány "következetes gazdaságfejlesztési tevékenységének", valamint a feszes költségvetési gazdálkodásnak köszönhetően bővült az önkormányzati szférában felhasználható források köre is - hangoztatta.
Felidézte, hogy az "emberiséget soha nem látott nehézségek elé állító" koronavírus-járvány ugyan félbeszakította ezt a nyugodt időszakot, de az önkormányzatok erre is gyorsan reagáltak, nekik köszönhető a többi között a feltétel nélküli szolidaritás is.
Az államtitkár az önkormányzatok munkájának méltatását folytatva felidézte, hogy az orosz-ukrán háború kitörését követően a karitatív szervezetekkel, egyházakkal, valamint az állam képviselőivel együtt minden tőlük telhetőt megtettek a háború borzalmainak enyhítése, a menekültek segítése érdekében, ugyanakkor - tette hozzá - a háború következményeként mind a mai napig több területen jelentős nehézségekkel kell szembenézni.
Az "elhibázott brüsszeli szankciók" nyomán elszabaduló árak, a veszélybe került energiaellátás, a gazdaság szinte minden szereplőjét kedvezőtlenül érintő problémák időszakában a helyi önkormányzatok magas fokú emberiességét emelte ki az államtitkár.
Nem a szavak, hanem a tettek igazolták, hogy a helyi önkormányzatok nélkül nincs egészségesen működő társadalom, nincs demokrácia, és "valamennyien szegényebbek lennénk" a helyhatóságok nélkül, sokat tettek értünk, az országért, az emberekért - jelentette ki.
Az államtitkár a következő szavakkal zárta köszöntőjét: "Isten éltesse a helyi önkormányzatokat!"
Dukai Miklós az ünnepségen Pintér Sándor belügyminiszter nevében kitüntetésben részesítette Bekényi Józsefet, a tárca önkormányzati főosztályának vezetőjét, Campanari-Talabér Mártát, Várpalota polgármesterét, Tárnoki Richárdot, a balatonfüredi közös önkormányzati hivatal címzetes főjegyzőjét és Kundra Erikát, Táborfalva jegyzőjét.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!