Amint arról portálunkon korábban már beszámoltunk, hétfő délelőtt a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. szakemberei kurtították meg a láthatóan nem jó állapotban lévő fát, megszabadítva a növényt a csak nyomokban életet mutató lombjától. A művelettel hamar végeztek a szakemberek, akik az nevezetes törzset természetesen meghagyták, a jellegzetes katicabogárral együtt. Mint Makrai László igazgatótól megtudtuk, a visszavágásra szükség volt, hiszen a fa törzse statikailag már nem volt tartható, hasonlóan a szintén ikonikussá váló vaddisznós fáéhoz, amelyet betegség miatt kellett eltávolítani.
A katicás fa egyébként már mintegy 2 évtizede nem hozott lombot, sőt maga a katica is egy tumor a fa törzsén, amelyet az Agrobacterium tumefaciens okoz és amely a növényt már több évtizede kínozza. Döntés egyelőre a fa megmaradt lombozatának eltávolításáról született, a törzset pedig az ikonikus katicabogár miatt meghagyták. Az interneten fellelhető információk szerint a gyökérgolyva vagy latin nevén Agrobaterium tumefaciens a kétszikűeket támadja meg és rendkívül fertőző, daganat szerű kitüremkedéséket okoz a gyökérzeten, illetve a száron is. A fertőzött talajban a golyvák két évig is életképesek maradhatnak. Vélhetőleg a katicás fa sem kerülheti el a sorsát, hiszen a fertőzés a fa lassú halálát okozza. A fa kivágásához egyébként csak vizsgálatok után és hatósági engedéllyel láthatna neki a Szegedi Környezetgazdálkodási Kft. , amit a jegyző ad ki, de erről jelenleg nincs szó, tekintve, hogy a fát a különleges képződménye messze földön is híressé tette.
A fa kivágása az állapota miatt egyébként már régóta indokolt lenne, azonban különlegessége okán erre egyelőre nem kerül sor. Makrai László kérdésünkre megerősítette: az a döntés született az önkormányzat részéről, hogy a fa ikonikus részét, a kinövéssel együtt tartsák meg, ezért a kivágásra nem kerül sor, tekintettel arra, hogy kárt nem okoz, balesetveszélyt nem képez.
(Webrádió)
Véleménye van? Szóljon hozzá!