Egyelőre kivárnak a Szegedi Ifjúsági Napok szervezői

Belföld, 2020.07.16

Elhalasztotta a döntést ma a kormány az 500 fő feletti rendezvények esetében, július 29-ig kivár. Ez a "nem" döntés érinti a Szegedi Ifjúsági Napokat (SZIN) szervezését is.

Szegedi Ifjúsági Napok Jávorszky Iván, a Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója arról tájékoztatta a Webrádiót, hogy július 29-ig még biztosan úgy készülnek, mintha lenne SZIN.  

Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai Kormányinfón elmondta, hogy az augusztus 20-i ünnepségek idén elmaradnak, azt nem pótolják be, de azt is elmondta,  augusztus 15-ig maradnak a korlátozások az 500 főnél nagyobb rendezvényekre, a továbbiakról viszont július végén döntenek.

Jávorszky  Iván, a Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a Webrádiónak elmondta, hogy a szervezésben már most is, természetesen a színpadokat leszámítva úgy haladnak, hogy meg lehessen rendezni augusztus végén a SZIN-t. Így tehát jelenleg még úgy készülnek, lesz SZIN augusztus végén, és megvárják a kormány 2 hét múlva esedékes döntését.

(Webrádió)

Címkék

SZIN Jávorszky Iván
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!