Egypárban Szabó Márton és Krémer Eszter nyerte az evezősök válogatóját

Belföld, 2022.04.23

A férfiaknál Szabó Márton, a nőknél Krémer Eszter nyert szombaton normálsúlyú egypárban az evezősök első válogatóján, Szegeden.

A férfiaknál egypárban népes volt ugyan a mezőny, de így sem lehetett teljes, ugyanis a tokiói olimpián tizedik Pétervári-Molnár Bendegúz eleve felmentést kapott - majd később, a világkupa-sorozatban kell a megadott szintidőt teljesítenie -, míg Bácskai Máté nap közben belázasodott, pedig az előfutamban nyújtott teljesítménye alapján a döntő favoritja lett volna.

Molnár Dezső szövetségi kapitány az MTI-nek kiemelte: az elvárásainak megfelelő időeredmények születtek. Figyelembe véve természetesen az időjárási körülményeket, az évszaknak megfelelő hidegebb vizet és oldalszelet, tovább azt, hogy az alapozó munka után, de még a gyorsító fázis előtt járnak az evezősök, így "a tempók egyelőre nem jönnek".

"Ez összességében akár nyolc-tíz másodperces mínuszt jelent a későbbiekhez képest" - mondta a szakember.

Szabó Mártont egypárban Galambos Péter és Ács Kristóf követte.

Molnár Dezső hozzátette: könnyűsúlyú egypárban Tamás Bence nyert fölényesen, míg az U23-as Szőllősi Balázs végzett másodikként, aki nehéz előfutamát követően, "már fáradtan a döntőben is jól húzott". Ebből a mezőnyből Furkó Kálmán esett ki betegsége miatt, utóbbi nem is tudott ott maradni a válogatóra, inkább hazament.

"A válogatott kerettagok, már azok, akik nem betegek, a tőlük elvárt helyezést érték el, és a tervek szerint bekerülhettek a csapatokba, amelynek előfeltétele volt az egypáros szereplés. Így vasárnap ott lehetnek majd az érdemi megmérettetéseken, csapathajókban" - nyilatkozta.

Férfi kettesben a szolnokiak favorit egysége, a világbajnok Juhász Adrián, Simon Béla duó nyert magabiztos versenyzéssel. Molnár Dezső emlékeztetett: a hazai mezőnyben 2007 óta veretlen kettős jó időeredményt ért el (6:41.49 perc), mindezt úgy, hogy betegség miatt Simon sem végezhetett a héten százszázalékos edzésmunkát.

A nőknél normálsúlyban Krémer Eszter utasította maga mögé riválisait meggyőző teljesítménnyel. A kapitány két U23-as evezős, a harmadik helyezett Harsányi Viktória és a negyedik Zsiros Janka teljesítményét emelte ki.

Könnyűsúlyban viszont borult a papírforma, hiszen a favorit Abid Syham csak második lett a még csak U23-as, Fehérvári Eszter mögött. A kapitány elmondta: utóbbi formája és töretlen fejlődése egyaránt bizakodásra ad okot, viszont állandó társa, Csepel Zsófia tartós sérülés miatt kiesett, így új megoldáson kell törniük a fejüket. Az egyik jelölt az a szintén korosztályos Szili Dorina, aki ezúttal harmadik lett.

Vasárnap csapathajókban kell bizonyítaniuk az evezősöknek, akik így kerülhetnek be a május végi, belgrádi világkupára nevezett keretbe, amely a válogatottak számára a következő lépés az Európa-bajnokságon és a világbajnokságon való részvétel felé. A kontinensbajnokságot - a müncheni multisport Eb keretében - augusztus közepén, a vb-t egy hónappal később Racicében rendezik.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!