Együttműködési megállapodást kötött az ITM és Teqball Magyarország Kft.

Belföld, 2021.06.08

Együttműködési megállapodást kötött az ívelt lábtenisz asztalokat gyártó Teqball Magyarország Kft. és az Innovációs és Technológiai Minisztérium kedden Budapesten.

Együttműködési megállapodást kötött a Teqball és az ITM Erre azt követőn került sor, hogy a Teqball a Tanítsunk Magyarországért! program keretében 69 kistelepülési általános iskola és 7 egyetem részére biztosított Teqball LITE asztalt az elmúlt tanév folyamán.

A megállapodást György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár, a Tanítsunk Magyarországért! program alapítója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója és vezérigazgatója látta el kézjegyével.

György László elmondta: a Tanítsunk Magyarországért! program célja, hogy olyan maradandó élményeket nyújtsanak a mai diákoknak, amelyeket egy életen át hasznosítani tudnak a tanulás és a munka során.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a mára nemzetközileg is sikeres Teqball egy magyar innováció, és ennek kapcsán leszögezte: mi magyarok büszkék lehetünk innovatív képességünkre és kreativitásunkra. Ugyanis a történelem komoly kihívások elé állított minket és szabadságunk megőrzéséhez szükség volt a kreativitásra - tette hozzá az államtitkár.

Ugyanakkor a magyar nyelv sajátos, bonyolult struktúrája is másfajta gondolkodásra késztet minket, amelynek nyomán komplexebb, bonyolultabb feladatok megoldására válunk képessé - mondta György László.

Huszár Viktor a Teqballt olyan, a Rubik kockához hasonló innovációnak nevezte, amely nemzetközi sikereket eredményezett.

Az is elhangzott: a magyar fejlesztésű, nemzetközileg rendkívül népszerű sportág az olimpiai sporttá válás kapujában áll. A felajánlásnak köszönhetően országszerte több ezer diák sportolhat ingyenesen, illetve ingyenes képzést is biztosítanak a testnevelő tanárok számára.

A Tanítsunk Magyarországért! egy 2018. december 5-én útjára indított komplex, főként a kortárs mentorálás módszerére építő szakmai program. A mentorálást a programban résztvevő egyetemek hallgatói végzik. A cél az, hogy a mentorált általános iskolások olyan készségeket, képességeket és társadalmi mintákat sajátíthatnak el, amelyek segíthetik tanulmányaik sikeres befejezését és munkaerőpiaci elhelyezkedésüket. Emellett a program fontos célkitűzése a közösségépítés, a fiatalok felelősségvállalásának elmélyítése is.

Ebben a félévben már 549 mentor és 2326 mentorált vesz részt a programban, és a tervek szerint szeptembertől ismét jelentősen bővül résztvevők köre.

A megállapodás aláírását követően a Pest megyei Tinnye általános iskolás tanulói ki is próbálhatták a Teqball asztalokat.
(MTI)

Galériánk

Együttműködési megállapodást kötött a Teqball és az ITM Együttműködési megállapodást kötött a Teqball és az ITM Együttműködési megállapodást kötött a Teqball és az ITM Együttműködési megállapodást kötött a Teqball és az ITM
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!