TV műsor

Együttműködik a leuveni egyetemmel a pécsi hittudományi főiskola

Belföld, 2021.05.20

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola (PPHF) hallgatói a jövőben meghatározott feltételekkel a belgiumi Leuveni Katolikus Egyetem (KU Leuven) diplomáját is megszerezhetik a két intézmény együttműködési megállapodása értelmében - közölte a Pécsi Egyházmegye az MTI-vel.

A közleményben azt írták, hogy a program elsősorban az osztatlan teológus és hittanár szakos hallgatóknak szól, de néhány kiegészítő vizsgával a tanulmányaikat szakpárban végző hallgatók számára is elérhető.

A programban az első hallgatók 2021 szeptemberében kezdik meg tanulmányaikat, és a remények szerint 2022-ben a diákok már egyszerre vehetik át a pécsi és a leuveni intézményben megszerzett diplomát.

A pécsi katolikus egyházmegye kitért arra, hogy az együttműködésnek köszönhetően a jövőben több előadó is érkezik a Leuvenből a főiskolára, a pécsi hallgatók személyesen hallgathatják a világ egyik vezető teológiai fakultásának professzorait.

A leuveni egyetemet 1425-ben még teológiai kar nélkül alapították, 1432-ben IV. Jenő pápa bullájával indult el a teológiai oktatás. Ezzel a Leuveni Katolikus Egyetem teológiai kara egyike a világ legrégebb óta működő teológiai fakultásainak - ismertették.

Hozzátették, a belga intézménynek olyan neves oktatói és hallgatói voltak, mint VI. Adorján pápa (1459-1523) és Cornelius Jansenius (1585-1638). A KU Leuven professzorai a II. vatikáni zsinaton is meghatározó szerepet töltöttek be, hozzájárulva jelentős dokumentumok megszületéséhez.

Az egyetem ma nemcsak flamand, hanem angol nyelvű képzéssel is várja a hallgatókat, akik 2021-ben már a világ több mint 70 országából folytatnak teológiai tanulmányokat Belgium szívében. Az intézményhez tartozó Maurits Sabbe egyetemi könyvtár több mint egymillió kötettel, köztük csaknem kétszázezer archív dokumentummal várja a tanulni és kutatni vágyókat - áll a közleményben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!